Kedves Közönségünk!

2020. március 12-i kezdettel bizonytalan időre bezártak a magyarországi színházak.
A folytatásról még semmi nem tudható.

Hírül adjuk majd, ha újra mozgásba lendül valami. Reméljük, hogy ez csak pár hét - de tényleg nem lehet tudni. Hónapokig is tarthat.

Mi, a KEKSZ Bt körül tevékenykedő művészek valamennyien szabadúszók vagyunk, nincs semmi ráhatásunk arra, hogy melyik színház milyen döntéseket hoz az érintett előadásokkal kapcsolatban - végleg törli, később megtartja, vagy mással pótolja őket.

Annyi bizonyos, hogy amíg nem játszunk, addig nekünk, akik ezen a területen dolgozunk - semmilyen bevételünk nincs. Nem nyavalyogni szeretnénk, és tudjuk, hogy van nálunk rosszabbul járó polgártársunk is, mégis hirtelen, mindössze néhány óra alatt kikerültünk a hidegre, ezredmagunkkal, színészekkel, énekesekkel, zenészekkel, háttérdolgozókkal együtt.

Arra kérjük nézőinket, hogy (hacsak nem szájuktól vonják el a falatot) ne váltsák vissza az elmaradt előadások jegyeit, amíg a vészhelyzet tart, és az esetleges pótlások időpontjairól nem lehet tudni semmit.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak magukra és főleg egymásra.





Oscars 2019: 10 Live-Action Shorts Make Cut For Shortlist

Joining the rest of their short list brethren, the Academy of Motion Picture Arts and Sciences has unveiled its list of live-action shorts contenders for the upcoming 2019 Oscars, choosing ten films from 140 qualifying films. Members of the Short Films and Feature Animation Branch vote to determine the shortlist and the nominees. The nominations in all two dozen competitive categories will be announced on January 22.

This year’s batch includes a compelling variety, including the Cannes entry “Caroline,” the workplace comedy “Chuchotage,” and the slice-of-life coming-of-age story “Fauve.”

Last year’s winner, Chris Overton and Rachel Shenton’s “The Silent Child,” took a somewhat untraditional route to glory, debuting at the Rhode Island International Film Festival before going on to win the Academy Award.


The films, listed in alphabetical order by title, are:

“Caroline”
“Chuchotage”
“Detainment”
“Fauve”
“Icare”
“Marguerite”
“May Day”
“Mother”
“Skin”
“Wale”

The Oscars will air live on the ABC Television Network and broadcast outlets worldwide on Sunday, February 24, 2019.

Megosztás: