Egy mozijegy áráért nyolc kis csodában lehet részed

November 22-től mozikban a Film Farm 2 magyar rövidfilm válogatás

Nyolc magyar kisjátékfilm kerül együtt a mozik műsorára a Film Farm 2 válogatásában. Az elmúlt idők legsikeresebb alkotásaiból összeállított csomagban egyaránt akad sci-fi, rajzfilm és áldoku is. Közös bennük, hogy több fesztiválon is bizonyítottak már, illetve egytől-egyig megérdemlik, hogy hosszabb ideig is a nagyvásznon szerepeljenek. A rejtélyes Záridőben egy fényképezőgép képes elnyelni az embert, a fekete humorú Répa a Sztalkert idézi, Stork Natasát pedig női Messi-ként csodálhatjuk.

Miközben szinte heti rendszerességgel számolhatunk be a magyar kisjátékfilmek nemzetközi és hazai sikereiről, sokkal ritkábban van alkalmunk hírt adni róla, hogy egy-egy alkotás országosan is a mozik műsorára kerül. Persze alkalomadtán előfordul, hogy néhány szerencsés kiválasztottat felkarolnak a forgalmazók, és kísérőfilmként mozikba küldik őket (mint Tóth Barnabás Bújócskáját, vagy Kis Hajni Szép alakját), de a hazai kisfilmtermés legjavát leginkább az erre specializálódott filmfesztiválokon, a Friss Húson és a BuShón nézhetik meg azok, akiknek fontos nagyvászon adta élmény. Az említett fesztiválok rendszeresen demonstrálják a műfajban rejlő potenciált, sokszínű, előremutató és izgalmas alkotások tucatjait vonultatják fel, amik kivitelezésükben sokszor simán felveszik a versenyt “nagytestvérekkel”.

Egy fesztiválszereplés viszont limitált bemutatót jelent, még ha az említett rendezvények évről évre képesek is megtölteni az artmozik termeit, (a vidéki helyszíneken is), a legtöbb kisfilm a széles közönséghez mégiscsak a későbbi, tévés vagy online premier alkalmával tud eljutni. Ezen az állapoton igyekszik segíteni a Film Farm szervezői is, akik idén másodszorra csomagoltak össze kétórányi adagot az utóbbi évek legjobbjaiból, hogy közönségtalálkozók és más programok kíséretében hosszabb időre is bejuttassák őket a moziforgalmazásba.

A Záridő-ben a balaton-parti nosztalgia keveredik a 80-as évek sci-fi klasszikusainak hangulatával. Reich Gábor rendezésének fókuszában egy régi fényképezőgép áll, amelyre a padláson bukkan rá balatoni nyaralását töltő Beni (Kovács Tamás). A fiú hamar új hobbijának rabjává válik, megszállottan fotózza a természetet, kutyáját és nővérét (Móga Piroska) is. Ám az önfeledt kattintgatás közben a lány egyszer csak köddé válik. Beni egy helyi nyomozó (Trill Zsolt) segítségével próbál rájönni, hogy mi történhetett.

Madarász Isti (Hurok, Egy szerelem gasztronómiája) Arany János balladáját helyezi át modern körülmények közé, impozáns szereplőgárdával (Anger Zsolt, Csuja Imre, Sztarenki Dóra, Törőcsik Franciska, Pogány Judit). Akárcsak az eredeti műben, a Tetemre hívás-ban szintén egy apa igyekszik megtalálni azt, aki végzett a fiával. Tóth Barnabás Van egy határ című kisfilmjének főszerepében egy másik filmrendező, Hajdu Szabolcsot látható. A második világháború után egy apa és fia Magyarországról menekülve egy határátkelő ponton kísérel meg átjutni Nyugatra – csakhogy itt semmi sem az, aminek látszik.

A répa Lengyel Balázs savanyúan komikus kisfilmje. Nincstelen főhősünk (Trill Zsolt) a határban egy különös terményt vesz észre kikandikálni a földből. A szó szoros értelmében gigantikus méretűre nőtt répának talán van némi köze a közeli atomreaktorhoz, de a szegény családapa mégsem hagyhatja veszni a váratlan ajándékot, hiszen kis családja sokáig vígan elélhetne rajta. Ám a família még együttes erővel sem tudja kihúzni azt a földből.

Az animációs vonalat Dell'Edera Dávid Balkon-ja képviseli, amiben egy társasház lakóinak mindennapi punnyadását szakítja meg egy furcsa idegen felbukkanása - igaz, csak néhány intenzív pillanat erejéig. Borsos Miklós Vége című alkotása mondható a válogatás retro-darabjának, a tizenkét éves fekete komédia egy aprólékosan kitervelt öngyilkosságról szól, amibe éppen csak egy apró hiba csúszik.

Nemcsak a fekete komédiák, hanem a futball rajongóinak is tartogat egy finomságot a válogatás: Stork Natasa Lionel Messi női reinkarnációját játssza A csatárnő bal lába életveszélyescímszereplőjeként, Szilágyi Fanni kisfilmjében. A végére pedig a valóságból érkezik a csattanó, legalábbis elsőre azt hihetnénk: a Hetvenes Dombrovszky Linda abszurd hangvételű áldokumentumfilmje. ,,Alanya” egy hetvenéves táncoktató, középpontjában pedig az egy anti-utópisztikus nyugdíjreform áll.

A Film Farm 2 vetítési időpontjairól / helyszíneiről a hivatalos honlapon lehet tájékozódni.