Kedves Közönségünk!

2020. március 12-i kezdettel bizonytalan időre bezártak a magyarországi színházak.
A folytatásról még semmi nem tudható.

Hírül adjuk majd, ha újra mozgásba lendül valami. Reméljük, hogy ez csak pár hét - de tényleg nem lehet tudni. Hónapokig is tarthat.

Mi, a KEKSZ Bt körül tevékenykedő művészek valamennyien szabadúszók vagyunk, nincs semmi ráhatásunk arra, hogy melyik színház milyen döntéseket hoz az érintett előadásokkal kapcsolatban - végleg törli, később megtartja, vagy mással pótolja őket.

Annyi bizonyos, hogy amíg nem játszunk, addig nekünk, akik ezen a területen dolgozunk - semmilyen bevételünk nincs. Nem nyavalyogni szeretnénk, és tudjuk, hogy van nálunk rosszabbul járó polgártársunk is, mégis hirtelen, mindössze néhány óra alatt kikerültünk a hidegre, ezredmagunkkal, színészekkel, énekesekkel, zenészekkel, háttérdolgozókkal együtt.

Arra kérjük nézőinket, hogy (hacsak nem szájuktól vonják el a falatot) ne váltsák vissza az elmaradt előadások jegyeit, amíg a vészhelyzet tart, és az esetleges pótlások időpontjairól nem lehet tudni semmit.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak magukra és főleg egymásra.





Családi játszmák - elővétel!

Figyelem! Júniusban mutatjuk be a Családi játszmák című előadásunkat a Belvárosi Színházban. Kifejezetten kuriózumnak szánjuk számotokra, hogy Ötvös Andrást és Kútvölgyi Erzsébetet először láthatjátok nálunk. Akik április 15-ig vásárolnak …

Vissza a kilencvenes évek tinikorszakába

A március 29. és április 2. között tartott 5. Friss Húsra annyi filmet neveztek, hogy a korábbi hat blokk helyett idén hét szekcióban lehet a jobbnál jobb filmeket nézni. A bónusz blokkban is csupa csodás film található: Szabó Saci a '…

Van egy határ a Friss Hús fesztiválon


Van egy határ - poszter


"KEDVENCEK" - bérlet az Orlai Produkciónál

Margitai Ági emlékére 2 előadásból álló szabad bérletet ajánlunk, amely 2017. június 20 és 2017. december 23. között váltható be az Orlai Produkciós Iroda Belvárosi Színházban, ebben az időszakban játszott alábbi előadásaira 1-10 sorokb…

Tóth Barnabás: Van egy határ

- kisfilm -  1949. Egy apa a kisfiával próbál Nyugatra szökni a Vasfüggönyön át. Valós események alapján. Apa: Hajdu Szabolcs Kísérő: Páll Zsolt Stevenson: Kovács Tamás Jegyző: Bencze Sándor Morris: Baronits Gábor Hivatalonoknő: Polyák Ildik…

Rozsdamarót a színházba

Délmagyar, 2017.01.13.

Vonszoljuk a sorsunkat

A Castel Felice valamennyiünk érdeklődésére számot tarthat. NYÍREGYHÁZA. Amikor a hajó végre megérkezik az ausztrál kikötőbe és az együtt töltött hetek után partra száll a hét magyar, nem érzünk megkönnyebbülést. Miként ők sem. Előttük a ti…