Új dalokkal jelentkezik a Firkin

Ismét a magyar fővárosban a kelta punk hazai hősei Izgalmas premiert ígér az ír kocsmapunk hazai zászlóshajója, a Firkin január 20-ára: új dalokat hallhat a közönség Péter Jánostól és csapatától a Barba Negrában. 

A Firkin feltett célja, hogy a modern ír kocsmazene féktelenül vidám műfaját honosítsa meg Magyarországon. Segíteni akar a csapat abban, hogy lazuljon, kikapcsoljon, táncra perdüljön, energiával és jókedvvel töltődjön fel mindenki, akit akár csak néhány ütem elér. Most pedig újabb, soha nem hallott ütemeket ígér a banda, hiszen egy új EP bemutatását várja mindenki. Kovács Nemes Andor, a banda énekese lapunknak elmondta: a Firkin vendége lesz azon az estén a Jolly Jackers, amely ugyancsak letett már ezt-azt a hazai irish pub music asztalára. Ott lesz még Göttinger Pál, ősFirkines is, aki amúgy a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház újonnan kinevezett főrendezője. S még mindig nincs vége vendégek névsorának: a német Extratours Konzertbüro jóvoltából a Barba Negrába érkezik Gran E. Smith és Little Lil’ (Mr. Irish Bastard) is, a Firkin jó barátai, akiknek érkezését a magyar csapat már nagyon várja. A koncert keretében a Firkin három új dalt mutat be a nagyközönségnek, amelyeket eddig csak nagyon szűk szakmai berkekben adott elő a csapat, s amelyek nagyon jó visszajelzéseket kaptak. „A jó szakmai visszhangnak nagyon örülünk, de igazából majd a közönsèg dönti el, hogy mennyire sikerültek ezek a nóták. Lesz sorsolás is a koncerten: jutalmat osztunk azok között, akik az új lemezborítót Facebook-oldalunkon méltatják, s azok között a rajongók között is, akik jelezték részvételi szándékukat koncertjeinken. Tehát èrdemes követni a Firkint a facen mert bárkit èrhet meglepetès“ – mondta Andy, a Firkin énekese lapunknak.