BRUTÁLIS NYOLCAS

A tárgymutatóban: , ,

Beszélgetés Göttinger Pállal

Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiáján izgulhatunk és nevethetünk február 12-től a szombathelyi Weöres Sándor Színházban. Hogy hogyan lehet a klisészerű krimiszálakat jól használni, mennyi hazugságot és elfojtott gyűlöletet vagyunk képesek mi, emberek kitermelni, mitől lesz göttingeres, no meg Tim Burton-beütésű a darab, arról a rendezőt, Göttinger Pált kérdeztük.

PRAE.HU: Jordán Tamás talált meg Téged a darab ötletével, vagy fordítva történt?

Nagyon ritka sajnos az olyan helyzet, amikor a vendégrendező saját darabötlettel állíthat be egy színházba, pláne nagyszínpadi bérletes előadás esetében. Itt sem ez volt, sőt az előadást eredetileg nem is én rendeztem volna – Czukor Balázs helyett vállaltam a munkát, aki időközben elszerződött a Weöres Sándor Színháztól. Jordán Tamással korábban már beszéltünk arról, hogy szívesen jönnék vendégeskedni ide, de csak most, ezzel a beugrásos lehetőséggel nyílt erre alkalom. Sok nagyszerű új kollégával van így módom találkozni, és persze nagyon izgalmas olyan színházban dolgozni, ahol korábban még nem jártam.

PRAE.HU: Robert Thomas Nyolc nő című 1958-ban írt műve tulajdonképpen egy Agatha Christie-paródia. Miért izgalmas számodra ezt színpadra adaptálni?

A játékosság benne a legérdekesebb. Gunyoros műről van szó, amely a krimi műfaj modorosságaiból űz csúfot, miközben nyolc női szereplőn keresztül az emberi természetről is sötét képet kapunk. Szórakoztató, de elég rosszindulatú írás.

PRAE.HU: Fel van adva a lecke, ha szabad ilyet mondanom, hiszen a Nyolc nőnek ez idáig tíz bemutatója volt különböző magyarországi színházakban – a legutóbbi éppen ebben az évadban, Debrecenben –, François Ozon francia rendező pedig filmre is vitte a művet 2002-ben. Mitől lesz göttingeres a darab, és hogyan lehet a klisészerű krimiszálakat jól használni?

Meglehetősen sokat alakítottunk az alapművön. Az a történet és a forma, amellyel mi operálunk, a 2002-es François Ozon-filmváltozattól is lényegesen különbözik. Míg a film óvatos, áttetsző, finom színekkel dolgozott, és a lélektani folyamatokat vette górcső alá, addig mi valami brutálisabbat, vadabbat, zsigeribbet és komikusabbat szeretnénk készíteni. Az előadásunk a Tim Burton-filmek világát idézi. A romlásból indulunk ki, karikatúraszerű elemeket használunk.

Adott egy pusztulófélben lévő vidéki ház, ami a vihar miatt el van zárva a külvilágtól. Marcelt, az iparmágnást egyik reggel leszúrva találják. A házban élő, hozzá legközelebb álló nyolc nő mind egymást gyanúsítja a gyilkossággal – az ehhez hasonló közhelyszerű körülmények, Agatha Christie-jegyek esetében tudatosan törekedtünk arra, hogy a lehető leghamarabb túlessünk rajtuk, és beleáshassuk magunkat a részletekbe. Reményeink szerint gyorsan felfogja majd mindenki, hogy nem a klisékre fogunk fókuszálni, és nem is lélektani aprólékosságú drámai színdarabot fabrikálunk. Milyen viszony fűzte a meggyilkolt iparmágnáshoz az összezárt nyolc nőt? Milyennek látták őt, és milyen indulatokkal viseltettek iránta? Ezekre a titkokra, és az alattuk lapuló gyilkossági indítékokra próbálunk nagyon egyszerű és már-már szájbarágós módon fényt deríteni. Amit alatta találunk: gyávaság, lustaság, némi emberi vacakság, ugyanakkor elemi erejű irigység, egymás szeretettel vegyes gyűlölete és persze játékosság – ezekkel foglalkoztunk a próbákon.

PRAE.HU: Mi történik, ha egy kicsit megkapargatjuk a gyilkoskeresős krimi felszínét?

Az elfojtott szenvedély, majd a belőle kirobbanó mindent elsöprő vádaskodás nem újdonság a drámatörténetben, természetesen nem mi találtuk fel. Ez a darab lehetőséget ad arra, hogy bumfordibb, kifordítottabb módon beszéljünk róla. Egy család életében történt katasztrófa – esetünkben gyilkosság – hatására olyan botrányok pattannak ki, melyek egymás vádolásába, kínzásába torkollhatnak. A szereplők rövid idő alatt akarnak megszabadulni mindattól, amit évtizedekig magukban cipeltek. Felszínre tör a sértettség, a gyűlölet, a szeretet – egyszóval mindazok a szélsőséges érzelmek, amelyeknek korábban nem volt alkalmuk formát ölteni. Az összes biztosíték egyszerre verődik ki – a hajdan erős akaratú, de aztán elgyengülő családfőtől való magatehetetlen függőség elmúltával emberi roncsok maradnak hátra.

PRAE.HU: Milyen vizuális megoldásokban gondolkodtál?

A rothadófélben lévő dohos, romos, esőáztatta hatalmas ház díszletei jól illenek a csőd szélén álló, képmutató közösséghez. A nyolc nő úgy éldegél itt, hogy közben ők maguk is átvizesednek, bepállanak. Ügyet sem vetnek arra, ami a kinti világban zajlik, és arról sem akarnak tudomást venni, hogy már régóta nem olyan jólétben és biztonságban élnek, mint ahogyan azt ők saját maguk előtt beállítják.

PRAE.HU: Kortárssá formálni vagy megtartani az ötvenes évek világának sajátosságait – a kettő közül melyik koncepció mentén haladtál?

A szereplők abban a szöveges stílusban és miliőben mozognak, amilyenben az eredeti mű íródott. A kornak megfelelő jelmezekből indultunk ki – legfeljebb itt-ott eltúloztuk őket. Van olyan darab, amelyiknek jót tesz, ha maira fordítjuk, ez esetben azonban szükségünk van a műfaj közismert kliséire ahhoz, hogy aztán el tudjunk rugaszkodni.

PRAE.HU: Anyák, lányok, testvérek, unokák, nagynénik, szeretők, sógornők és cselédek egyenrangú szereplői a darabnak. Mi az ő szerepük nehézsége?

Mivel minden színész tíz-húsz-harminc évvel fiatalabb az eredeti történetben megírtnál, a karakterábrázoló képességük igencsak próbára van téve. De ez nem baj – iskolának például egészen kiváló.

PRAE.HU: Most is kőszínházban rendezel, de évadról-évadra dolgozol független társulatokkal is. Melyik közegben mozogsz otthonosabban, és miben látod e színházi terepek előnyeit, hátrányait?

Nem választom el a kettőt élesen. Egy kőszínházi produkció egyértelműen nagyobb lebonyolítói felelősséggel jár, egy függetlenben pedig az embernek saját magát kell állandóan fegyelmeznie. De közös bennük, hogy az embernek lelkiismeretesen azon kell dolgoznia, aminek az igazáról meg van győződve. A különbségekre igyekszem nem figyelni. Olyan rendezőként szeretek gondolni magamra, aki a helyszíntől és a formától függetlenül csinálja azt, amit csinál. Soha nem azt nézem, hogy hány ablak van a pincében, ahol éppen próbálunk. Éppúgy igyekszem kihozni a maximumot magamból kőszínházban, nagy stábbal és kötött munkarenddel, mint minimál körülmények között, éjszakai vagy másutt dolgozó emberek szabadidejéből lopott próbákkal. Az utóbbi időben kétharmad-egyharmad arányban a kőszínházi munkák javára billent a mérleg, de tisztában vagyok azzal, hogy ez bármikor fordulhat – és egyébként dolgozom is a kiegyenlítésen.

PRAE.HU: A Nyolc nő premierjét követően milyen rendezéseket láthatunk tőled a színházi idény hátralévő részében?

Ermanno Wolf-Ferrari Sly című háromfelvonásos operáját kezdjük el próbálni a Magyar Állami Operaház megbízásából áprilisban. Szegedi-budapesti koprodukció lesz – Szegeden folyik majd a munka nagyja, de Pesten lesz a májusi bemutató. Az évad legvégén pedig a Katona József Színház évek óta zajló népszerű operabeavató-sorozatának keretében Dinyés Dániellel közösen készítünk egy Cosí fan tutte című beavatószínházi előadást Cseh Antal, Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia és Varga Donát operaénekesekkel, valamint Pálmai Annával és Kulka Jánossal. Utána pedig már készülök arra az összművészeti fesztiválra, amely hosszú évek óta az életem része: az Ördögkatlanra.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks