A "mezei néző" blog a februári Operabeavatóról

A tárgymutatóban: , ,
Ez az évadom, ha valakinek nem tűnt fel két projekt követését tűzte ki kezdettől fogva: Hábetler András csak vidéken látható Figaro 2.0-ja mellett Dinyés Dániel folytatásos Cosí fan tutte nyílt próbáját. Ez a hét kivételesen mindkettőt biztosította, sőt két olasz nyelvű Figarót is, így elmondhatom, hogy csak Mozarttal foglalkoztam, ez nem egyhamar fog ismét előfordulni.

Hú, de nagyon régen volt az előző operabeavató (a 4. rész), jan. 11 óta ennyit nem nevettem egy ültő helyemben, viszont az a jó hír, hogy jön a márciusi mindjárt. Elszánt nézők egy-egy pótszéket ma is tudtak venni, sőt még 3-4 ember elférhetett volna, ha több nem is. Ezen a programon szinte kizárólag törzsnézők ülnek,akik jellemzően két hónappal előre váltanak rá jegyet, de még így is volt hat újonc. Sose késő bekapcsolódni. A szünetben egy Somlyó György kötetet lapozgatva találtam egy (mellesleg Párizsról írt) részt, amelyet találónak éreztem: "ahogy itt vagy, pedig itt vagy még, máris szakadatlanul visszavágyol ide".

Az ötödik próbáról néhány gondolat, egészen röviden:

Az előadás fő szervezőjének Gerlóczi Juditnak az ünnepélyes felköszöntésével kezdődött az este, aki előadás előtt és közben is mindig jelen van, most viszont néhány pillanatra a színpadra is beóvakodott fogadni a lelkes énekesek és a hálás közönség gratulációit, majd az is kiderült, hogy Göttinger Pál nemrég lépett krisztusi korba, így Dinyés Dániel nem is hagyta ki a poénlehetőséget - "és már közel a Húsvét". A méltatásban kiemelhető lett volna, hogy a rendező viszont nem mindössze három éve kezdte áldásos tevékenységét - engem meg is lepett, hogy ennyire fiatal még mindig. ((Na jó, igen, irigyeltem, hogy még csak ennyi - miközben nekem éppen a 33 körüli időszak volt az életem eddigi legkeményebb szakasza, annyira nem kívánom vissza.))

Kivételesen előre ugrottunk a cselekményben (március 1-re be van ígérve a visszalépés, amikor a "nagy átverés" jelenete kerül terítékre, a "két albán mérget iszik" majd és mind a hat szereplőhöz szerencsénk lesz, Kulka Jánost és Pálmai Annát a történések alakítóiként láthatjuk majd), és most már a két kevert páros dupla randiján vehettünk részt, illetve utána a férfiak megbeszélésén, amelyet Guglielmo, azazCseh Antal nagy "Mind így csináljátok, lányok!" beolvasása követett.

Úgy tűnt, mintha most a szokásosnál nagyobb arányban szerepelt volna a szülinapos Göttinger Pál (lehet, hogy ez volt az ajándéka?), aki beállításaival értelmezte a szöveget és a jeleneteket. Ahogy Dinyés Dániel, úgy ő is teljes mértékben alkalmas lenne a stand up műfajára is, egészen egyedül is le tudnák kötni a közönséget, de így együtt, négy játékoskedvű énekessel kiegészülve pláne felülmúlhatatlan estét kapunk.

Ami nekem feltétlenül érdekes a rendező magyarázataiban, (azon kívül, hogy tényleg viccesek és folyamatosan nevetünk, nevetni pedig jó), az a mélyfúrás, és a szereplők hátsó gondolatainak a feltérképezése. Ahogy így meghallgatjuk, biztosra vehetjük, hogy igaza van, és ezen az estén például azt néztük, hogyan színlel és hazudik egymásnak és nem kevésbé önmagának is a négy ember, amely a felszínen igazán szórakoztató, csak akkor kevésbé az, ha esetleg ezekre a helyzetekre keresünk megfelelőeket saját életünkből, és esetleg véletlenül találunk is párhuzamokat. Én e sorozat előtt hosszan abban a hitben voltam, hogy a lányok - de különösen Fiordiligi ténylegesen beleszeretett az új, inkább hozzá illő udvarlóba (elvileg a szopránhoz jobban passzolna a tenor, mint a bariton, az operai konvenciók szerint már ez is jelzés), de most azt kell látnom, hogy alapvetően négy roppant módon unatkozó ember játszmáit figyeljük mindössze, ha leegyszerűsítve nézem, bár szerencsére az egyéni árnyalatok megmaradnak.

Milyen kár, hogy ez a felcserélhetőség gondolat, ha elfogadjuk a Cosí tételét, azaz a hűség nem létező fogalom, azért kellően rosszul tud esni, nem mintha ezen az Operabeavatón a három óra pörgés alatt lenne idő ezen merengeni, hogy Mozart mennyire tartja ezt nevetségesnek, szánalmasnak vagy esetleg keservesnek... Da Pontéval felmutatnak nekünk egy lehetetlen, extrém helyzetet, mintha kísérletezne a szereplőivel és annak a meglehetősen egyértelmű tanulságait tárja elénk. Az már egészen más lapra tartozik, hogy feltehetően Mozarték sem láttak élő embert, aki saját jószántából ennyi befektetett energiával, eget-földet megmozgatva, trükköket bevetve udvarolna, így talán kevéssé érdekes, hogy ilyen nem létező körülmények hatása alatt hogyan viselkednének a nők.

A dupla randi, amelyben először mind a négy szereplőt láttuk, majd a két párt külön, elég tanulsággal bírt. A kis színpad, a díszlet hiánya (elvileg kertben játszódik az egész jelenet) korlátozó tényező, de mivel a néző fantáziája viszont óriási, az énekesek pedig igazi személyiségek, egymás mellett ülve is könnyedén ki tudják fejezni a helyzet kínosságát. A rendező póker-arcot kér, azt, hogy grimaszokkal ne mutassanak semmit. A bambulás, unatkozás, a belső üresség megmutatása nem megy könnyen, hiszen olyan énekesekről van szó, akik mind egytől egyig rendkívül érzékenyek és kifejezően tudnák - ha lehetne nekik - pusztán arckifejezésükkel is megmutatni érzelmeiket. A jelenet egyik fő nézői tapasztalata, hogy nem is egyszerű az üres állapot jelzése, több erőlködést igényel a művészektől, mint amikor kapnak egy konkrét felszólítást valamilyen érzés kifejezésére. A másik fő nézői tapasztalat pedig az, hogy valóban leköt minket egy semmitmondó párbeszéd bepróbálása, élvezet nézni, ahogy megelevenedik a jelenet, annak ellenére, hogy nincsenek kellékek és látvány, amely illúziókat keltene. Gyilkosak a rendező megjegyzései, ahogy leleplezi a szereplők önáltatását, és valószínűleg később is másként fogjuk hallgatni a "Csak egymásnak élünk, A boldogság vár" sorokat.

Elsőként a Szolnoki Apollónia - Cseh Antal párost látjuk, Guglielmo magára erőltetett udvarlási kísérletét, amelynek sikere őt is megdöbbenti. Úgy néz ki, hogy van valami fix érték az életben mégis: a tiszti becsületszó, amellyel belementek a fogadásba és megesküdtek, hogy egy napon át mindent megtesznek, amit Don Alfonso parancsol nekik. Dorabellára hatnak a szép szavak, legalább valami vele is történik ezen a nyári délutánon, viszont a következő ennél sokkal rövidebb jelenetből látjuk a kontrasztot is: Fiordiligi ellenáll. 

Fiordiligi ellenállásán ugyanakkor látszik az erőfeszítés, Kolonits Kláraalakításán érezni a belső vívódást, elhisszük neki, hogy ostromolva érzi magát, mint akit valóban egy szörny üldöz (aki egyszerre vipera, hidra és baziliszkusz is, a szövegének megfelelően). Erős a kontraszt, mert Varga Donát megkapja az utasítást, hogy ne legyen vehemens, miközben egy pillantásért könyörög, ne is nézzen a nőre. Ferrando az, akit igazán tudunk sajnálni, hiszen kevésnek találja az új kiszemeltje, másrészt a régi menyasszonya könnyedén megcsalja. Nagyon szomorúan tud nézni és a rendező kérésének megfelelően kimeresztett "nagy boci szemei" még az előadás után lassan két nappal is előttem vannak...

A két eltérő végkimenetelű párjelenet után a két férfi megbeszéli a látottakat, és figyelmen kívül hagyva, hogy ők érték el a sikert csábítóként, mindketten igazán fel vannak háborodva. Ferrando nagy lendülettel bizonytalankodik, barátjától kérne tanácsot, de az nem tudja kisegíteni, mindössze egy remek áriában szidja össze a nézőközönséget. Cseh Antal, a sikeres csábító van igazán felpaprikázva. "Így csináltok mindig, lányok!" - jön a hosszú kioktatás. Az a benyomásunk, hogy a két férfi közül ő az, akinek jelentősen több tapasztalata van a nőkkel kapcsolatban és kevesebb illúziója - valami csoda miatt mégis belement a fogadásba, bár ha ebből az egy áriából visszavetítenénk, egészen valószínűtlen, hogy hasonlóan naiv legyen, mint barátja. (Sajnos vagy nem, Cseh Antalt nézve nagyon úgy tűnt, hogy egyszerűen jól érzi magát, valahogy még gyűjtenie kell magában a felháborodást az áriához.)

Mivel ez az ária direkt módon megszólítja a közönséget, a rendező több fényt kér a nézőtérre és az énekesnek szemkontaktust kell létesítenie az egyes nézőkkel és terrorizálni minden nőt együtt és egyenként is. Meg kell torolni, ha valaki megmoccan. Míg Cseh Antal az utasítás előtt - sötétben - nagyszerűen énekli a szövegét, a fénytől és talán a szemkontaktustól is, megakad és Dinyés Dánielre szorul, aki ezt-azt be is énekel neki. Hát igen, az interaktív operajátszás azért keményebb feladat, de még mindig több mint 3 hónap van a bemutatóig és a szereplők már most nagyon jól tudják a recitativók szövegeit. Érezzük, hogy számukra fontos ez a munka, hiába nem ezer néző előtt történik, mégis nagyon odateszik magukat. ÉS a közönség is hálás, ez nem ugyan az a népség, mint amely az Erkelben csütörtökön már fél tízkor rohant ki taps közben a ruhatárba és előadás közben is beszélgetett. Ha tetszik, ha nem ez a hat ember a létező legoptimálisabb opera-közönségét kapja havonta egyszer, akik érezhetően értékelik is az élményt.

Ezzel a direktben a közönséghez forduló szöveggel Dinyés Dániel párhuzamba vonta a későbbi Varázsfuvola tanító szövegrészeit, míg nekem - nem meglepően - eszembe jutott a Figaro házasságának IV. felvonásából a szinte azonos tartalmú ária, amelyet tíz éve Cseh Antal is énekelt a Kovalik-maratonban, felejthetetlenül, elkeseredésében - a beállítás szerint - egy egész üveg vörösbort magába öntve.

Ezen a ponton ért véget a próba. Most már talán a darab negyede ha hátra van, arányosan a hátralévő alkalmakkal. És már csak kettőt alszunk a következőig...




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks