VONALHÚZÁS PRÓBANAPLÓ 4. RÉSZ

by - 10:48:00

Gyenes Dániel 4. írása a Vonalhúzás próbáiról. Premier május 16-án!

Üdvözlöm a Kedves Olvasókat!

Egy hosszabb szünet után ismét jelentkezem. Iskolai teendőim miatt nem tudtam mostanság írni, de ezt nem is boncolom tovább, hiszen úgysem ez az érdekes.

Rég volt rá alkalmam, hogy egyhuzamban több napon keresztül ott legyek a próbákon, így hát a meglepetés erejével hatott rám a legutóbbi alkalmakkor ott töltött idő.

Azért írom azt, hogy meglepetés, mert pár nap alatt – míg nem tudtam jelen lenni – teljesen új szintre léphet a darab (már persze az én szememben), ötletek merülnek fel és vetődnek el. Persze ezek apróbb dolgok. Vannak azonban olyan jelenetek, amiket eddig még soha nem láttam, és most egy csapásra kedvencemmé váltak. 
Na de nem rohanok ennyire előre.

Az elmúlt egy-másfél hét első próbáin nem tapasztaltam jelenetet döntően befolyásoló változtatást, inkább csak a szokásos korrekciók voltak, hangsúlyok és mozgások terén. Az utolsó előtti alkalommal azonban érkezett a már említett meglepetés: az operett-betét.

Az első összeéneklésnél persze nem ment minden flottul. Nem mindig stimmeltek a hangok és a ritmus, de nem tartott soká, hogy összeérjen minden tényező. Ekkor még nem tartottam ezt a részt favoritnak, tekintve, hogy nem vagyok egy operettőrült.

A hozzáállásom hétfőn vett teljes fordulatot. Ez az ominózus nap volt a főpróbahét első napja. Nem mondom, hogy ilyenkor már nincs helye a hibáknak, mert nyilván nem megy még élesben az előadás, de ilyenkor már azért mindenki törekszik arra, hogy a lehető legkevesebb megszakítással menjen végig a darab. Kosztümöstül, díszletestül minden a helyére került. A hangtechnikában még ugyan adódtak kisebb problémák (hangerővel kapcsolatban), de ez is szinte startra készen állt.

A korábban már többször is említett verekedősjelenet megállítások nélkül eszméletlen tempójú. Tökéletesen szemlélteti a szereplők ingatag lelkivilágát az a tény, hogy az egész egy tortaszelet miatt tört ki, és az, hogy a tetőpontja egymás agyonverése. A bunyó és az azt követő, többek között a Mágnás Miska című operett betétdalának eléneklése roppant szórakoztató elegyet alkot. A dalszöveget átköltötték, kissé felturbózták és már elő is állott a darab szerintem legdinamikusabb és legkomikusabb jelenete. A színészek kifogástalanul énekelnek, és mindezt napjaink musicaljeit meghazudtolva teszik. Ez az a jelenet, amit írásom elején említettem. Nagyon meglepett, holott tudtam, hogy most ez a rész fog következni.

A próbafolyamat szerintem legszélsőségesebb időszaka tehát elkezdődött. Így, hogy már nagyjából minden letisztult, a szöveg és a mozgás a helyén van, úgy tűnhet, hogy már mindenki lenyugodott. Pedig a stressz csak nő és nő a premier közeledtével, ami május 16-án, pénteken lesz.

Kíváncsian tekintek az utolsó hét elébe.


Köszönöm a figyelmet!


You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed