KÉZFOGÁSOK - INTERJÚ BÉRCZES LÁSZLÓVAL

by - 10:29:00

A kaposvári Csiky Gergely Színház Vaknyugat című előadása is versenyez a 13. POSZT-on. A rendezővel Bérczes Lászlóval, a teátrum művészeti vezetőjével, az Ördögkatlan Fesztivál egyik főszervezőjével beszélgettünk az előadásról, a társulatról és kézfogásokról.

Bérczes László: Hallom, most volt az esküvőd. Gratulálok!

Köszönöm.

Bérczes László: Én is huszonéves voltam, amikor megházasodtam, de esetemben ez végtelenül korainak számított, mert még gyerek voltam. Semmit sem tudtam a nőkről, a színházról, meg egyáltalán, semmiről. Nem baj, lett egy fantasztikus lányom, most meg már egy fantasztikus unokám.


Meg egy fantasztikus kedvesed, akivel együtt szervezitek az Ördögkatlan Fesztivált. Sokat dolgoztok és terveztek együtt. Ez őrli vagy segíti a kapcsolatot?


Bérczes László: Segíti. De ha ez volna a kovász a kapcsolatban, az nagyon kevés lenne. Az viszont igaz, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni, bár munkává már csak a szervezés idején válik. Az első felét szeretjük igazán, a közös álmodást. Aztán közösen hozzuk a döntéseket, azt hiszem, kimondhatom: egyenrangúak vagyunk. Csak az a gond, hogy ebben a Bérczes Laci - Kiss Mónika párosban én vagyok a „celeb”, és ez igazságtalan. (Nevet.)Ketten vagyunk főnökök és szolgák együtt. Sőt, Móni a fesztivál kitalálásában, szervezésében talán több szerepet is vállal, mint én, de a mikrofonnal mindig engem szólítanak meg. Próbálok rajta változtatni, de van két akadály: a kérdező, aki engem ismer (te is engem szólítottál meg), és Móni, aki elrejtőzik.

Legutóbb, amikor megtalált a mikrofon azt nyilatkoztad, hogy az Ördögkatlan Fesztivál is csatlakozott a Magyar Művészeti Akadémia idei pályázatainak bojkottjához…

Bérczes László: Mónival már rögtön a kiírás megjelenése után abban maradtunk, hogy nem pályázunk az MMA-nál, mert nem tudunk egyetérteni Fekete György kijelentéseivel és a Műcsarnok körüli méltatlan történésekkel. Később, amikor a FESZ megírta, hogy bojkott lesz, nem tagadhattam le, hogy mi már korábban így döntöttünk. Ugyanakkor azt is megfogalmaztuk, nem értünk egyet azzal, ha nyomást gyakorolnak a csapatokra, mert az, hogy valaki csatlakozik-e vagy sem, személyes ügy. Pályázni nem szégyen, nem pályázni nem érdem. Ebből a kis történetből következik, hogy az újságok az Ördögkatlan kapcsán kizárólag az MMA-bojkottról akarnak velem beszélgetni. Ha azt mondom, inkább a programról beszélnék, az a válasz, hogy a „balhé” nélkül nem tudják elsütni a programot… Ez pontosan leképezi azt, ami történik ebben az országban: nem a dolog maga a fontos, hanem a körülötte zajló politikai események. Én vállalt naivitással továbbra is a dolgot magát, esetünkben a fesztivál minőségét akarom fontosnak látni.

Örkény István mondja: sokszor erőszakolnak ki minket a rendből, és ez megteremti az alkotást. Milyen programot terveztek?

Bérczes László: A program még alakul, de az már biztos, hogy idén beteljesül, amiről 11 éve álmodom: rendezünk egy nagy, oratórikus koncertet. Mozart Requiemjét a csillagos ég alatt, a fűben hallgathatja sokszáz, azt remélem, ezer ember Beremenden. Persze lehet, hogy vihar lesz... (Nevet.) Szeretnénk, ha minél több egyszeri, itt és most akcióra kerülhetne sor a fesztivál alatt. Ennek jegyében hívjuk például Bukta Imrét, lehet figyelni majd, ahogy ő dolgozik. Nemsokára találkozunk Kisharsányban, körbe fog nézni a faluban, és eldönti, hogy a búzamezővel, vagy a kukoricással szeretne viszonyba kerülni. (Mosolyog.) Többek között érkezik hozzánk egy kórus, a Soharóza, mely flashmobszerűen fog megjelenni különböző helyeken, mondjuk, váratlan koncertet ad az utcasarkokon vagy a buszon. Folytatódik a házfestés Kiss Tibiékkel, idén Nagy Jóska (a Trafó igazgatója, a szerk.) is beszáll. Most találkozom a Hatok nevű képzőművész csapattal, akik a palkonyai vasútállomást varázsolják újjá. A terv szerint az egészet beborítják, hogy senki ne lássa, mire készülnek, majd augusztus 1-én ünnepélyesen felavatjuk az épületet. Az avatáson, ha sikerül, néhány feneket is lepecsétel majd Jiri Menzel. Köles Feri vezetésével lesznek Faluturistáink, akik a maguk vicces módján, sok-sok improvizációval idegenvezetést tartanak Nagyharsányban, megmutatják a nevezetességeket, benne a nagyharsányi csata emlékművét, Brigi boltját, Szabó Gábor feleségének pogácsáját, a nemrég rendbehozott temetőt, Kanász Imre fantasztikus gyűjteményét meg mondjuk, Kiss Tibi ecsetét... Ezek a történések talán fontosabbak, mint egy világsztár beszerzése. Mindenesetre több örömet tartogatnak a számomra.

A munka mostanában mennyi örömet tartogat számodra? Múlt évben azt mondtad, mértéktartó vágyaid vannak, például az, hogy el tudd magad fogadtatni a kaposvári társulattal...

Bérczes László: Már több az öröm, mint a kétség, de még nem érzem, hogy a csapattal igazán egymásra találtunk volna, hogy sikerült volna kibontakoztatni azt az energiát, amit közösen tudnánk mozgósítani. Az a nagy kérdés, adatik-e erre elég idő és türelem? – hiszen Rátóti Zolinak, aki engem hívott, másfél éve van még. Időre azért volna szükség, mert apránként építkezünk, Zolival is csak most kezdünk összecsiszolódni. Türelemre pedig azért volna szükség, mert én egy szöszölős, matatós, piszmogó, egyáltalán nem látványosan működő személy vagyok. Egy erős, lendületes, sikeres nagyszínpadi rendezéssel nem tudom megfogni a társulat java részét, mert soha nem rendeztem nagyszínpadon, és nem akarom az ő bőrükön megtanulni azt. Két éve vagyok ott, azóta tanulom a türelmet, azt, hogy ne azonnal akarjak aratni. Az előző évadot most utólag csak közepesre értékelem, az idei majdnem jeles. A cigánytábor az égbe megy, a Hannnibál tanár úr, Az éjjeli menedékhely, az Othello Gyulaházán nagyszerűen sikerültek, a két meseelőadás (Tündér Lala, Holnemvoltfa) kaposvári szinten, azaz egyenrangúan a felnőtt előadásokkal, a Stúdióban készült Adáshibával és Vaknyugattal is elégedettek lehetünk. – és igazából ez az, a jó munka, ami egy társulatot összefog, erővel, energiával és kreativitással jutalmaz. Mondom, lassan, de araszolunk.


Az, hogy beválasztották a POSZT versenyprogramjába az általad rendezett Vaknyugatot, milyen jelentőséggel bír számotokra?


Bérczes László: Remélem, hogy a társulatot egy kis büszkeséggel tölti el. Nekem boldogság, hogy bekerültünk. Biztos nem illik bevallani, de észrevettem, hogy másként megyek a folyosón. Nem peckesen, de nem surranok, nem a fal mellett bújok, hanem normálisan közlekedem. Halvány magabiztosság költözött belém abban az épületben, ahova a régi nagy élményeim miatt még mindig görccsel lépek be. Tudom, hogy a POSZT válogatás szubjektív dolog, mégis jó, hogy ott lehetünk. Abban, hogy természetesebben tudok létezni, minden egyes jó előadás segít, hiszen valamiképpen mindhez közöm van – ahogyan persze az esetleges bukáshoz is. És sokat segített a hatnapos felolvasószínházi találkozó is, amit nemrég szerveztünk. Olyan hangulat áradt szét a színházban, amit az elmúlt két évben nem tapasztaltam. Ráadásként a büfében vállalkozó kedvű színészek koncerteket adtak, kellemes beszélgetések és gyertyafény mellett. Beköltözött a derű egy olyan helyre, ahol sokszor csak a betegség kipárolgását éreztem. A kaposvári egy sokat sérült társulat, lassan gyógyuló sebekkel, ezért nagy szükségük lenne arra, hogy szeretetben, egymás iránti drukkban létezzenek. Efelé tettünk egy kis lépést, és büszke vagyok, ha ebben bármi szerepem van.

Egy évben egyet rendezel, azt is soknak tartod. Mi ennek az oka?

Bérczes László: Az, hogy egy csomó szakmai dolgot személyességgel pótolok, és ez az elkészült előadás és a benne lévő emberek „kiszolgáltatottjává” tesz. Csak úgy tudok dolgozni, ha a kellékestől, a színészen át az asszisztensig egymást szerető, tisztelő közösséggé alakulunk. Tudom, hogy ezt sokan elutasítják, „amatőrnek” titulálva megmosolyogják, és sokan vannak, akiknek módszere a konfrontációra épül. Én nem tudok konfliktusban létezni, nekem a végeredménynél fontosabb az út. Ezt mondom most, miközben tudom, hogy a kudarcot nem tudnám kezelni. A Vaknyugat egyik előadása előtt észrevettem, hogy a négy színész, az ügyelő, meg aki még a közelben van, összegyűlik, és a 70-es évek romantikáját idéző módon megfogják egymás kezét, így próbálnak energiát adni a másiknak színpadra lépés előtt. Nem mertem volna ilyesmit javasolni nekik, maguktól kezdték el ezt a rituálét. Persze most már én is odamegyek hozzájuk. (Mosolyog.) Ez a kézfogás sugárzik belőlünk és a produkcióból, amikor sikeres esténk van. Mert be kell vallanom, nagyon változó az előadás minősége.

Miért?

Bérczes László: Például azért, mert egy idős ember a főszereplője, Kovács Lajos, aki már 70 éves. De nem találsz még egy olyat, mint ő! Tudjuk, a férfiak hamarabb leépülnek, elpusztulnak… Hasonlítsd össze a nagyszerű, idős színésznőket, és a valaha nagyszerű, idős férfi színészeket: 65 fölött nem nagyon találsz férfit, aki megtanulja rendesen a szövegét és képes megújulni. Kovács Lajos képes erre. Tehát a Vaknyugat áldozatot követel Lajostól, de a többiek jól kezelik az ő esetleges megingásait, bizonytalanságait. Ajándék az élettől, hogy velük dolgozhatok: Hunyadkürti Gyuri, Mészáros Sára, Rátóti Zoli. Fogalmam sincs, hogy a POSZT-on felszárnyalunk-e, vagy megbukunk. Az kevés, ha mindent megteszünk. A kérdés az, meghaladjuk-e magunkat. Mindig ez a kérdés. Valahogy úgy írta meg McDonagh ezt a darabot, hogy pont arról a reménytelen katasztrófahelyzetről szól, amiben mi is küszködünk a világnak ezen a pontján. Van két testvér, akik már több mint hatvan éve gyűrik egymást, az életük merő konfliktus, de nem szakadhatnak el egymástól, már csak azért sem, mert a negatív kötés ugyanolyan szorosan fűzi össze őket, mint a pozitív. Be kéne látniuk, hogy az út nem az ellenségeskedés, hanem az összefogás. De olyan reménytelen a helyzet, hogy sokszor azt hiszem, ehhez valami csodára lenne szükség... Ez a csoda akar megtörténni az előadásban.

Egyszer azt mondtad, nehezen engedsz el egy előadást...

Bérczes László: Amikor már elkészült, nem sok hasznosat nem tudok hozzátenni, legfeljebb egy-egy praktikus tanácsot adok a kollégáknak, de azt hiszem, a színészeknek is fontos, hogy abban a kézfogásban ott legyek, hogy fél nyolctól tízig együtt költözzünk el valahová, a történet terébe. Épp ezért borzasztó, hogy nem tudok a Bárkára a Nehézre, meg a Mulatságra, vagy Szabadkára, a Cseresznyéskertre visszajárni. Ráadásul jövőre két darabot is tervezek, persze két picit, kevés szereplős stúdióelőadásokat. Ez részemről hatalmas vállalkozás. Ezt sokan megmosolyoghatják. Azok, akik ügyesebben, praktikusabban kezelik önmagukat. Nem baj. Kezdem elfogadni magam. Ideje már. Ezt szokták felnőttségnek tekinteni.

Mit tervezel a jövő évadra?

Bérczes László: A Bányavakságot szeretném megrendezni. Nem merem megnézni a POSZT-on (a Bányavakság Sebestyén Aba rendezésében látható a versenyprogramban, a szerk.). Ha jó, megijedek, ha nem, akkor elbízom magam. Ha pedig látom, miről szól, akkor én direkt nem arról akarok beszélni. Nem. Ártatlanul akarom megcsinálni. Azt tudom, a Bányavakságban nem a román-magyar konfliktus, a korrupció és a nacionalizmus témáját akarom kihegyezni, az benne van a szövegben. Egy ember útja, az út vége, az életben tartó kötelékek elvesztése érdekel, vagy az például, milyen gátlás, görcs, kisebbségi érzés, kitaszítottság taszít valakit a hatalom felé. Elsőre könnyű azt mondani, hogy egy baromságokat csaholó vadbaromhoz semmi közöm. Természetesen a „csürhét” képtelenség empátiával fogadni, amikor például keresi, hol lehet a Nemzeti Színház épülete. De ha egy-egy embert kiemelünk és megvizsgáljuk, hogyan jutott oda, ahova, egészen más szemszögből tudjuk nézni az illetőt. Nem fogadjuk el, de értjük azokat az erőket, amelyek mozgatják, és amelyeket, ha kellően szigorúak vagyunk, akár magunkban is felfedezünk. Egyébként a Vaknyugatot és a Cseresznyéskertet is beépítette Székely Csaba a Bányavakságba, ezt nem is tagadja. Én meg pont ezt a két művet rendeztem az elmúlt két évben. Választottam jövőre egy Fosse-darabot is, Tél a címe, kétszereplős. Ha valaki nekem való, az Fosse.

Miért?

Bérczes László: (Mosolyog.) Nem használ se vesszőt, se pontot. Teljes értelmezési szabadságot biztosít, látszólag, komoly nyomozómunkára késztet, melynek során néha azon vitatkozunk, a férfinak 20 évvel ezelőtt vajon fájt-e a bal fölső hatos foga… De azt a boldogságot nem tudom neked leírni, amikor rájövünk, hogy az igen után kérdőjel van! (Mosolyog.) A Bányavakság közös produkcióban készül a pécsiekkel, Köles Feri, Urbán Tibi, és három kaposvári, Szula Laci, Nyári Szilvi, Grisnik Petra lesznek a szereplői. A kétszereplősben pedig Őze Áron (a Magyar Színház igazgatója, a szerk.) és Mészáros Sára fog játszani.

Miért pont Áron?

Bérczes László: Azért, mert titka van. Nagyon zárt személyiség, de az ő zártsága olyan tégla, amiből lehet építkezni. Megtalálni, mit fed ez a zártság. De ezt elég észrevenni, nem kell felmutatni. Észrevenni és észrevétetni a láthatatlant. A titkot nem leleplezni kell, merthogy nem is lehet. Pont elég oda eljutni, hogy kimondjuk: van titok. Erre vágyom, a „láthatatlan” színházra.

A mezsgyén című köteted kapcsán idézted néhány soros életrajzodban: „…minden mezsgye volt az életemben, mindent ott csináltam.” Azt mondtad, a mezsgye valójában magatartást jelöl, a helye változó. Most éppen hol a helye?

Bérczes László: Mindig a szélen, ami most épp középen van, a két oldal szélén, a kettő között. A mezsgye vagy vállalt terepe az embernek, vagy odalökdösik. Azt hiszem, esetemben nem csak vállalásról van szó, hanem arról, hogy a mezsgyén való létezés belőlem következik. Nem tudok máshogy viselkedni, csak azt tudom mondani, mint a Vaknyugatban: van két testvér, akik nem értenek szót sehogysem, pedig muszáj szót érteni, kezet fogni. Nekem most ez a muszáj-attitűd jelenti a mezsgyét. Lehet rám mondani, hogy ’se hús, se hal’, hogy ’nincs határozott véleménye’, meg ’egyszerre bátor és beszari’, és ez talán mind igaz is. Nem baj. Tulajdonképpen a feladat ennek a mezsgyének a kiszélesítése volna, hogy egyre több embert lehessen ide behívni... Tegnap együtt utaztam Rozs Tamással (csellista, zeneszerző, a Szélkiáltó együttes oszlopos tagja, különböző színházi, bábszínházi produkciókban muzsikál, a szerk.) a vonaton, kicsit beszélgettünk, és jól egyetértettünk. Azt mondta, ő csak annyit tud, hogy a fisz az fisz. Hát igen, fiszből még csak egy van. Kérdés, hogy meddig.

Tóth Berta / Színház.hu

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed