A Mezei Néző c. blog a Bivaly-szufléról

Parti Nagy Lajos új komédiája két részben megy a Szkénében. Kár. Ez az, ami az előadás után elsőként eszembe jutott. Hasonló érzésem volt, mint csütörtökön a Pinceszínházban Molnár Ferenc Józsiján: ha összerántják egy részbe, mernek tömöríteni - üthetett volna nagyobbat. Ha egészen őszinte vagyok és ez a blog nem lehet hiteles úgy, ha épp a véleményemet hagyom ki: a darab üresjáratait muszáj lett volna radikálisan kihagyni. Természetesen tudom, hogy ha valaki megszeret egy szöveget, belefog a munkába, nem lesz kívülálló többet és egy ilyen megkedvelt szöveget nehéz "bántani" - ráadásul az élő nagynevű szerző is tehertétel ilyen esetben. A szerző biztosan elfogult a darabjával. (Nagyon nagy taps volt a végén, nem olyan kelletlen-udvarias. Ebből az azért leszűrhető, hogy a mezei nézők jellemzően élvezték.) 

Most kivételesen vártam, nem a főpróbára rohantam oda a még félkész terméket meózni. Az előadás ment a Szkénében, ment Tatabányán, többé-kevésbé kialakult már a tempója. 

Két nagy lövéssel indul a cselekmény - érdemes erre felkészülni, ez kellemetlen. Később is - egy gengszter-sztoriról van szó - van némi rohangálás, üvöltözés, ilyesmi. Nem mondom, hogy ezek a megoldások, hőzöngések idegenek a darabtól, de egy ilyen kis színházban kevesebb is bőven elég a hatás eléréséhez. Lehet, hogy ezek az erősebb gesztusok egy nagyobb tatabányai nézőtérre lettek tervezve. (A kidolgozott díszlet nem születhetett volna meg a kőszínházi partner nélkül - először szokatlan is volt. A Szkénében ilyen jellegű épített díszlet nem túl gyakori. Ez egész biztosan a forráshiányra vezethető vissza. )

A történet nem túl bonyolult - egy maffiózó (Poldi) által üzemeltetett 4 tagú behajtó cég egymillió eurót hoz el egy fitness klubból, majd felgyújtja. Ezek után elfelejtenek visszamenni a megbízóhoz, ehelyett egy eldugott falu lerobbant kastályszállójában kívánnak új egzisztenciát építeni, hiszen Poldi úgysem talál rájuk.... A részleteket, a poénokat nem lövöm le. Amit eddig leírtam az öt percen belül mindenképp kiderül, az előadás viszont kétszer egy óra.

Mi miatt érdemes megnézni?

Én egyértelműen a színészekre voltam kíváncsi, elsősorban Mucsi Zoltánra és a vendégként meghívott és öt szerepben öt különböző egyéniséget és élethelyzetet felmutató Horváth Lajos Ottóra. Utóbbit a Magyar Színházban láttam tavaly (Háromszögek), akkor is és most is tudtam neki örülni. Mindig eszembe jut róla az első élményem (Miskolc, Telihay Péter Amalfi hercegnő rendezése) és akárhogy is nézem, sose csalódtam benne. Egy igazi minőségi színész, aki jövőre az új Nemzetiben lesz társulati tag. Csak nyerhetnek vele. Jó amit csinál, sosem esik túlzásba, én nagyon szeretem a természetes és visszafogott játékstílusát. Lehet, hogy a rendező nem kéri, hogy feleslegesen üvöltözzön, de azt is el tudom képzelni, hogy ösztönösen hárítja a hasonló instrukciókat.

Mucsi Zoltán frenetikusan fetreng a lőtt (?) sebével, rajta szinte mindig lehet nevetni. Rá azt kevéssé lehet mondani, hogy visszafogott - de mindenképp hatásos és mindig jó nézni. Jó és kevésbé jó darabokban egyaránt. Képes leszek és elzarándokolok a jövő héten a Madáchba is, hogy az új bemutatójában megnézzem. (Betörő az albérlőm) Ez a gesztus is jelzi, hogy képes vagyok áldozatokat hozni azért, hogy nézhessem.

A többiek nem kaptak ennyire hálás szerepet, meg-meg tudnak benne villanni, nagyszerű pillanatai vannak a Katona Laci-Kovács Krisztián kettősnek, hatalmas odaadással nézik egymást, és Scherer is kap néhány poént, mellesleg ő lenne az előadás motorja. 

A legjobb jelenet az, amelyben a négy piti gengszter együtt van: teljes átéléssel nézik a Zorro című filmet. Ez a néhány perc sokat mondó. Felmerülhet bennünk, hogy minek az egymillió euró, egy jó film is elég a boldogsághoz. Sok hűhó semmiért az egész gengszteresdi.

Mondanom sem kell, hogy bár Ausztria a helyszín, nem Magyarország - ez hangsúlyozott, néhány motívum mintha erősen a magyar viszonyokra utalna. A három főből álló képviselőtestület mindhárom tagját meg kell vesztegetni, mégpedig a többszörösével annak az összegnek, amiért a köztulajdonban lévő kastélyt eladja a település. Ezek a visszaélések persze poénként hatnak, de ismerős poénként - semmi váratlan leleplezésnek nem vagyunk a tanúi. Új a darab, de mégis csak azt érezzük, hogy nincs új a nap alatt.

forrás: http://mezeinezo.blog.hu/