Villan a sarka

„This is Sparta” – áll a görög oszlopokra erősített plazmatévén a nyitóképben, már amikor felkapcsolják a villanyt. Persze az ókorban se plazmatévé, se villany nem volt, és nem jelent meg a Mítosz című fiktív bulvárlap sem, ellenben az alkotók (díszlet: Cseh Renátó, rendező: Göttinger Pál) mozgóképes műveltségében nyilván mérföldkövet jelentett a 300 című alternatív ókori opusz, és ez jó alapot is teremthetne ahhoz, hogy Offenbach vígoperáját (avagy, ahogy Kaposváron a színlapon áll: nagyoperettjét) kortárs formában és fogyasztható módon vigyék színre.

De nem teremt. Ugyanis az előadás tökéletesen két síkra szakadva működik tovább. Van a prózai rész, amelyet elvileg Szabó Borbála szövege teremtene előadáskompatibilissé. Azonban vígopera-szövegkönyv helyett sematikus bohózat kerekedik a görög adóságválság elkerülését szorgalmazó összeesküvés kapcsán fejét felütő szerelmi történetből. Összetett és több szinten értelmezhető színpadi tevékenység helyett a cselekmény humoros, ám igen felületes ismertetése zajlik. Van furmányos főpap (Kalkhasz: Kőrösi András), testvére ellen fenekedő erőszakos főkirály (Agamemnón: Nyári Oszkár), műveletlen és üresfejű Akhilleusz (Fándly Csaba), egymást kiegészítő ikerkirályok (Ajax I. és II.: Hunyadkürti György és Szvath Tamás), valamint egy gyönyörűen éneklő emós Oresztész (Nyári Szilvia, aki az előírt hangfaj biztosítása okán bújt nadrágszerepbe), ők a buffók, és valamely oknál fogva ők válnak az előadás főszereplőivé. Ne köntörfalazzunk: azért, mert az összeszokott társulati tagok úgy viselkednek, mintha színházi előadásban vennének részt, kibélelik a jeleneteket, ötleteket találnak, egyszóval dolgoznak azon, hogy valami történjen. Az, hogy végül is nem történik semmi, nem az ő felelősségük.

Hanem a dramaturgé (ilyen munkatársat nem jelöl a színlap) és a rendezőé. Ugyanis a szerelmi szálat nem igazán lehet eldolgozni a darabszerű valami szövetében, sőt igazából csak a második felvonásban kezd úgy tűnni, hogy ennek a történetnek Szép Heléna (Kolonits Klára amennyire erőteljes az éneklésben, annyira kevéssé meggyőző a prózai részekben) és Párisz (Hüse Csaba e szerepben mutatkozva be a kaposvári nézőknek ad számot kétségtelen énekesi és színészi tehetségéről) egyaránt a két kulcsszereplője. Az igen epizodikus hatású előadásban azonban mindvégig kiegyenlítetlennek érződnek a különböző történetszálak, csak az egyértelmű, hogy mindenképpen habkönnyű fogyaszthatóra van véve a produkció. Ne legyen félreértés: nem az a baj, hogy „görög adósságválság” közepette játszódik a történet, hogy bulvárlap-kivágatok (Heléna megcsalta Meneláoszt! Akhilleusz sarkat villantott! stb.) jelzik az átkötéseket, hogy Akhilleusz és Párisz tévévetélkedőben küzdenek meg egymással, hanem az, hogy ez nem alkot szoros és egyértelmű formát, a történet nem válik színházilag izgalmassá, ráadásul az egész leesik Offenbach légies, szellemesen játékos, azonban rétegzett, a Dinyés Dániel vezette nagyzenekarnak jelentős és méltó feladatot adó zenéjéről. Persze nem arról van szó, hogy ne lehetne az Offenbach-muzsikát összeházasítani a modern, korszerű vagy akár popos formákkal, hogyne lehetne. De mintha ez esetben a nagy könnyedség közepette az előadás alkotóelemei széthulltak volna, és semmi nem tartaná össze az egészet.

Arról nem is szólok, hogy egy színházban furcsa ennyire széttartóan kezelni a görög mitológiát. Ha egyszer a színház fent, a stúdióban az Antigoné által érvényes és releváns, komoly dolgokat fogalmaz meg, akkor nem lehet egy ahhoz kapcsolódó sztorit reflektálatlanul bohózattá tenni a nagyszínpadon. Nem a sokszínűség elvének kizárásáról van itt szó, hanem egyszerűen valamifajta szervező erejű szemléletről, ami elemien hiányozni látszik a Csiky Gergely Színházból – de az is lehet, hogy inkább párhuzamosan több jelen lévő, egymást bizonyos szinten kioltó szemléletről van szó.

Azt sem teszem hozzá, hogy az operett/vígopera zenei bonyolultságát nem föltétlenül kell végletesen leegyszerűsített sztorival egyensúlyozni. Éppen a kaposvári színház történetének példája bizonyítja, hogy a másik irány igenis járható út. Még az is elképzelhető, hogy ez esetben a páholyok fele sem lenne üres.

(2012. október 20.)

Ugrai István

Megosztás: