Gádor Béla - Tasnádi István: Othello Gyulaházán


Barnaki László, drámai hős Sarkadi Kiss János 
Pálmai Viola, drámai szende Grisnik Petra 
Vermes, színházigazgató Kelemen József 
Debrődy, főrendező Takács Géza 
Tornyos Franci, táncoskomikus Nyári Oszkár 
Szusits Márta, intrika Csapó Virág 
Dr. Katona, ideggyógyász, a férje Gyuricza István 
Pötyike, súgó Takács Katalin 
Mókuci, bennfentes Szvath Tamás 
Sass Olga, szubrett Nyári Szilvia 
Tokodi Csongor, ifjú titán Sipos György e.h. 
Gass Pufi, szintén titán Mohácsi Norbert e.h. 
Róth Diána, csoportos szereplő Kovács Zsuzsanna 
Margó, a gazdasági osztály vezetője Csonka Ibolya 
Szarka Béla a minisztériumból Szula László 
Bablyák, tűzoltó Lecső Péter 
Ösztöndíjas csehszlovák íróbarátunk Hornung Gábor 
Társulati tagok Kósa Béla, Serf Egyed 
Görlök Bódis-Nagy Katinka, Ferenczi Barbara, Lenner Bíborka, Monory Anna, Orbán Viktória, Tóth Beáta

Díszlettervező: Cziegler Balázs 
Jelmeztervező: Cselényi Nóra 
Koreográfus: Katona Gábor 
Zenei munkatárs: Dinyés Dániel 

Súgó: Csorba Mária 
Ügyelő: Székely György 

Segédrendező: Pintér Katalin 

Rendező: Göttinger Pál 

Olvasópróba: 2012. november 7. 
Bemutató: 2012. december 14.



Részlet
IGAZGATÓ: Hadd mutassam be Debrődy László főrendező urat! Át is adnám neki a szót. (leül) 
FŐRENDEZŐ: Köszönöm. (feláll) Kedves kollégák. Én csak annyit szeretnék mondani: igénytelenek vagytok, lusták vagytok, ócskák vagytok. (döbbent csönd) Ez így nem mehet tovább!
Az igazgatóság tagjai értetlenkedve néznek össze.
FŐRENDEZŐ: Láttam a tegnapi előadást... Uramisten! Gondoljátok meg, kollégák, az atomkorban élünk, ma már a gépek is gondolkodnak! És mi, a kultúra első harcosai mit játszunk évek óta? Csárdáskirálynőt! 
GAZDASÁGIS: Ebből élünk, kolléga úr! 
FŐRENDEZŐ: Ne értsenek félre, kedves kollégák, én tudom, hogy ez is kell. Az operett csábítja be a közönséget. De engem azért küldtek ide, hogy emeljem a színvonalat! Mégis csak Európa közepén vagyunk! 
IGAZGATÓ: Gyulaházán vagyunk, kedves kollégám. Itt a közönség nem viseli a prózát! 
TÁNCOSKOMIKUS: És a Pygmalion? Hússzor ment egymás után! Én rendeztem... 
IGAZGATÓ: Az más. A Barnaki akkor vált el az első feleségétől és vette el a másodikat. 
GAZDASÁGIS: És volt laktanya is! 
IGAZGATÓ: Így van! De te nyilván azt sem tudod, Lacikám, mit jelent az, katonákkal vattázni! 
GAZDASÁGIS: Debrődy kolléga nem ismeri a helyi viszonyokat. 
IGAZGATÓ: Gyulaházának nem kell Shakespeare, Gyulaházának zene kell. A zene siker. 
GAZDASÁGIS: A zene rentábilis. 
IGAZGATÓ: Ide Marica grófnő kell! 
TÁNCOSKOMIKUS: Én azt hiszem, hogy Shakespeare-ig elmehetünk. Szerelem, féltékenység, cselszövés, gyilkosság... Shakespeare elmegy tizenötször. Ha én csinálom. 
IGAZGATÓ: Marica. 
TÁNCOSKOMIKUS: Shakespeare. 
GAZDASÁGIS: Marica. 
FŐRENDEZŐ: Shakespeare! 
IGAZGATÓ: Harminc éve vagyok színész, több Shakespeare-t játsz'tam, mint ti reggeliztetek, én is tudom, hogy a Hamlet jobb darab, mint a Bob herceg! De mit csináljunk, ha itt ezt Gyulaházán kevesen tudják? 
FŐRENDEZŐ: Majd megtudják! Majd mi teszünk róla! Ez a mi dolgunk, és nem is kevés!


A történet
Othello vagy Csárdáskirálynő? Hamlet vagy Marica grófnő? Shakespeare vagy operett? Egy vidéki színházban vagyunk, Gyulaházán, ott visszhangoznak folyamatosan ezek a kérdések, és minthogy ambiciózus fiatal főrendező érkezik, sőt minisztériumi pártfogással helyezik ide, nem kérdés, mi lesz a döntés: Othello. A főrendező természetesen minimum megváltani kívánja Gyulaházát, ami azért nem lesz olyan egyszerű. Működésbe lép a főszereptől fosztott Vezető Színésznő, aki az élete lehetőségét kapó, Desdemonát játszó fiatalka kezdőt úgy segíti, ahogyan csak egy féltékeny Vezető Színésznő tudja; minden fülbe súg valamit a minden lében kanál Súgónő; fröccstől fröccsig próbálja Othellot a rég eltunyult Vezető Színész; és mindenhez mindenki hozzászól, portástól az igazgatóig, gazdaságistól a táncos komikusig...
Mi nézők, gyulaházi lakosok pedig beleshetünk a függöny mögé, a próbára, az öltözőbe, a mindent látó és elnyelő színházi büfébe, és azt látjuk, hogy minden baj ellenére egyszercsak elkezd megszületni egy előadás. Igaz, ehhez szükség van egy-két csavarra, amit maga az Élet produkál.
És persze a két remek író, Gádor Béla és Tasnádi István, akik huszárvágással oldották meg a csomót: Shakespeare vagy operett? Mindkettő, sőt egy harmadik is: egy frenetikus komédia.


A szerző
„Színházról színházat csinálni hálás dolog. Egy író általában erről a miliőről tud a legtöbbet, különösebb kutatómunka nélkül tud modellálni hitelesen szenvedélyes vonzódásokat vagy épp elmérgesedő élethelyzeteket úgy, hogy már a formát is készen kapja. Hisz nem kell mást tennie, mint a mű valóságát rátükröztetni a művi valóságra, azaz életet a színházra. Az egyszerű recept ellenére kevés olyan kedves, lendületes és időtállóan szellemes színházi szatíra született, mint az Othello Gyulaházán.
Zsurzs Éva 1966-os vígjátékában olyan hatalmas színészegyéniségek vallottak színházról, sikerről és bukásról, mámoros ideákról és szánalmas művészi lealjasodásról, mint Domján Edit, Törőcsik Mari, Básti Lajos, Bilicsi Tivadar vagy Feleki Kamill. Ám azóta ez a darab, mint annyi korabeli bájos bohózat, rég elavulhatott volna. A humor a legromlandóbb szellemi fenomén, egy negyven éves vicc ritkán jó. Az Othello Gyulaházán azonban töretlenül hódít a magyar színpadokon. Úgy látszik, ez a történet a fővárosból egy vidéki színházhoz került ifjú rendező titán szánalmas kísérletének bemutatásán túl valami egyetemesről is mesél: a nagy nekiveselkedésekről, az elkerülhetetlen bukásokról, a hiúság és a hülyeség határtalanságról, és végsősoron - ezek után némiképp meglepő módon - a színház örök csodájáról
(Tasnádi István)



Megosztás: