VIDOR Fesztivál 2012

by - 13:28:00

Az idén immár tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, amely mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett, 9 nap alatt 60 helyszínen mintegy 350 program zajlik majd, várhatóan közel 120 ezer néző előtt.

A VIDOR Fesztivál hazánkban egyedülálló módon nyitott mindenki előtt, korra, nemre, egészségi állapotra, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, ugyanis itt a programok 90 %-a teljesen ingyenes, s nemcsak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye 28 kistelepülésén is.
A Fesztivál olyan rendhagyó helyszíneken is tart előadásokat, mint a megye gyermekotthonai, a kórházak gyermekosztályai, a Down Egyesület Korai Fejlesztő Központja, a nagykállói Pszichiátriai Szakkórház, a Büntetés-végrehajtási Intézetek. Mert ez az év legvidámabb hete, amikor mindenkinek jár egy igazi szívből jövő nevetés!
A fesztiválon igen rangos színházi versengés folyik. A legkiválóbb hazai teátrumok játsszák az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, s a Makk Károly vezette öt tagú nézői zsűri kilenc díjat ítél majd oda.
Zenei kínálata is kimagasló, hiszen ez hazánk egyik legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, ahol a műfaj legismertebb sztárjaival találkozhat a közönség, olyanokkal, mint a nagy mesélő, Berecz András, a kiváló énekesnő, Herczku Ágnes, vagy a világszerte ismert Budapest Klezmer Band. Olyan fergeteges bulizenekarok is fellépnek majd, mint a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Cimbaliband. Mintegy 120 zenész lép színpadra ezen a koncertsorozaton.
A város főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb ingyenes mozijává változik, ahol esténként mintegy 3-4 ezren nevethetik végig az elmúlt 50 év legendás magyar filmvígjátékait.
A fesztiválon gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket. Megtekinthető egy Tornyai János és az „alföldi iskola” művészeinek életművét bemutató reprezentatív kiállítás is, amelyen az Antal-Lusztig Gyűjteményben található mintegy 150 alkotás kerül a látogatók elé és megrendezésre kerül Burger Barna fotókiállítása is, amelyen nagy sikert aratott íróportréi lesznek láthatóak.

Ingyenes koncertek a Kossuth téren

augusztus 24., péntek: Cimbaliband
augusztus 25., szombat: Pannonia Allstars Ska Orchestra
augusztus 26., vasárnap: Herczku Ágnes és zenekara
augusztus 27., hétfő: Kaláka
augusztus 28., kedd: Vojasa
augusztus 29., szerda: Harmonia Garden feat.: Szirtes Edina Mókus
augusztus 30., csütörtök: Berecz András és barátai
augusztus 31., péntek: David Dely és a Tumba y Quema
Budapest Klezmer Band

A Korzó Színpadon fellép még: Malek Andrea-Korpás Éva, Gázsa zenekar, Szüret utcza, FolkFusion Band, Szeredás együttes

Minden este Világzenei party a VIDOR Kertben: DJ Kokalo

Filmes program a Kossuth téren

Nyitóvetítés:
Final Cut – Hölgyeim és Uraim Rendező: Pálfi György
Az elmúlt 50 év legendás magyar filmvígjáték sikerei!
A tizedes meg a többiek Rendező: Keleti Márton
A tanú Rendező: Bacsó Péter
Egészséges erotika Rendező: Tímár Péter
Legényanya Rendező: Garas Dezső
Sose halunk meg Rendező: Koltai Róbert
A miniszter félrelép Rendező: Kern András – Koltai Róbert

Színházi versenyprogram:

Nagyszínpad:
Augusztus 25. szombat 1900
Katona József Színház, Kecskemét - Csiky Gergely: Buborékok
Rendező: Mohácsi János
Főszereplők: Márton András, Sára Bernadette, Sirkó László

Augusztus 26. vasárnap 1900
Madách Színház, Budapest – Neil Simon: Furcsa pár
Rendező: Márton András
Főszereplők: Gálvölgyi János, Szervét Tibor, Laklóth Aladár

Augusztus 27. hétfő 1900
Pintér Béla és Társulata, Budapest - Pintér Béla: Kaisers Tv, Ungarn
Rendező: Pintér Béla
Főszereplők: Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Enyedi Éva

Augusztus 28. kedd 1900
Jászai Mari Színház, Tatabánya - Egressy Zoltán: Portugál
Rendező: Hargitai Iván
Főszereplők: Fridrik Noémi, Janik László, Egyed Attila

Augusztus 29. szerda 1900
Orlai Produkciós Iroda, Budapest - Ronald Harwood: A nagy négyes
Rendező: Gálffy László
Főszereplők: Molnár Piroska, Benedek Miklós, Vári Éva

Augusztus 30. csütörtök 1800
Radnóti Színház, Budapest - Georges Feydeau: Bolha a fülbe
Rendező: Mohácsi János
Főszereplők: Gazsó György, Csányi Sándor, Kováts Adél

Augusztus 31. péntek 1900
Katona József Színház, Budapest –
Kovács Dániel – Vinnai András: Virágos Magyarország
Rendező: Kovács Dániel
Főszereplők: Bodnár Erika, Ónodi Eszter, Elek Ferenc

Szeptember 01. szombat 1900
Vígszínház, Budapest - Molnár Ferenc – Fesztbaum Béla: Monokli
Rendező: Fesztbaum Béla
Főszereplők: Tahi Tóth László, Kern András, Halász Judit
Kamara versenyprogram - Krúdy Kamara

Augusztus 25. szombat 1800 és 2200
Sanyi és Aranka Színház, Budapest – Fekete Ádám: Puccs
Rendező: Andrássy Máté
Főszereplők: Sipos Vera, Andrássy Máté, Kádas József

Augusztus 26. vasárnap 1800 és 2200
Gólem Színház, Budapest – Vinnai András: Lefitymálva
Rendező: Borgula András
Főszereplők: Lukáts Andor, Nagy Mari, Bánki Gergely

Augusztus 27. hétfő 1800 és 2200
MaNNa és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása, Budapest –
Mohácsi István: Francia rúdugrás
Rendező: Mohácsi István
Főszereplők: Kovács Patrícia, Pál András, Felhőfi Kiss László

Augusztus 28. kedd 1800 és 2200
Pinceszínház, Budapest – Székely Csaba: Bányavirág
Rendező: Csizmadia Tibor
Főszereplők: Kaszás Gergő, Széles László, Bozó Andrea

Augusztus 29. szerda 1800 és 2200
HOPPart Társulat és a Kőszegi Várszínház közös produkciója –
Jánossy Lajos-Kárpáti Péter: Hajrá Háry
Rendező: Novák Eszter
Főszereplők: Egyed Attila, Chován Gábor, Kiss Diána Magdolna

Augusztus 30. csütörtök 1800 és 2200
Orlai Produkciós Iroda, Budapest - Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre
Rendező: Göttinger Pál
Főszereplők: Fullajtár Andrea, Őze Áron

Augusztus 31. péntek 1800 és 2200
Budaörsi Játékszín - Yasmina Reza: Művészet
Rendező: Pajer Róbert
Főszereplők: Gáspár Tibor, Magyar Attila, Szakács Tibor

Szeptember 01. szombat 1800 és 2200
Weöres Sándor Színház, Szombathely –
Széllel szembe - Jordán Tamás stand up estje

A 2012-es VIDOR Fesztivál számokban

Időtartam: 9 nap
Helyszínek: 60 helyszín, ebből 28 vidéki
Látogatók: kb. 120 ezer fő
Honlap: kb. 65 ezer látogató, 4,5 millió oldalletöltés, 6 hét alatt
Programok: 350 program
Koncertek: 80 koncert 6 helyszínen
Színházi előadások: 38 előadás 11 helyszínen
Filmvetítések: 17 vetítés 2 helyszínen
Kiállítások: 3 kiállítás 3 helyszínen
Bábszínház: 29 előadás 20 helyszínen
Egyéb: 180 program 11 helyszínen
Közreműködők: kb. 1500 közreműködő, közülük kb. 1100 művész

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed