Végre hallom a tapsot

Szabó Borbála sokáig nem tudta eldönteni: színésznő legyen-e, vagy író. A Táncsics Gimnázium amatőr társulatában csupa főszerepet kapott: Rosalindát az Ahogy tetszikben, Celiméne-t A mizantrópban. A besöpört díjak ellenére úgy érezte: ügyesen játszik, talán még szép is, de nem elég tehetséges. Másképp állt – és áll azóta is – a helyzet az írással. SZÉKELY ILONA portréja.

A középiskolás években irodalmi pályázatokon indult, s az egyiken összetalálkozott Varró Danival. Versekben Dániel, novellákban Borbála tűnt sikeresnek. El is határozták, hogy megalapítják a Szabó–Varró-szerzőpárt. A barátságból költemény is született: „Zizzen a szívemen szerelem szőrszála, ha hallom a neved, Borbála, Borbála.” A közös mű azonban még váratott magára.

Matekból és fizikából folyton bukásra állt. Otthon is zűr volt: elvált szülők, alkoholba, depresszióba süllyedt felnőttek. Bori ritkán járt haza, észre sem vették, ha nem aludt a szobájában.

Anyu szociológus volt, apu közgazdász. Tizenkét éves voltam, amikor elváltak. A családi viták elől az irodalomba menekültem. Nem olvastam túl sok könyvet, de amit éppen a kezembe vettem, azt nagyon lassan olvastam, sokáig hordoztam magamban. Olyan volt, mintha lenne egy másik családom. Kosztolányit vagy Katona Józsefet közelebb éreztem magamhoz, mint a saját rokonaimat. Édesanyám pedig támogatott, elkísért az írópályázatokra, hitt bennem. Érettségi előtt már úgy gondoltam: író leszek, vagy öngyilkos.

A magyar szakon lírát, epikát, észt nyelvet és műfordítást tanult, majd hamarosan férjet is talált: Nényei Pál szintén drámaíró. 

– Pál hétgyerekes katolikus család sarja, magam sem gondoltam, hogy ennyire egymásba szeretünk. Addig én még nem nagyon láttam templomot belülről. Egyre jobban vonzott világának békéje, rendje, ami az én környezetemből hiányzott. Pál Pannonhalmán kapott világi tanári állást, ezért leköltöztünk. Előtte még jártam egy évig a Színművészeti Egyetemre, színháztudományt, dramaturgiát tanultam, s többek között Upor László, Karsai György és Kárpáti Péter voltak a tanáraim. Pannonhalmán szinte kizárólag anyuka voltam: első két gyerekünk, Zoárd és Klára már ott született.

Bori a bencés gimnáziumban tartotta gyakorlótanításait, színjátszó kört is vezetett a férjével, de az anyaszerep miatt egy időre feledte írói ambícióit. A babakocsi mögött kissé tanácstalannak érezte magát, bűntudat gyötörte, hogy nem egészen boldog. Fent a hegyen pezsgett az élet, híres zongoraművészek adtak koncertet, lent a faluban Bori csak a homokozóig és a zöldségeshez jutott el. Nényei Pál eközben megnyert egy drámaíró-pályázatot. 

– Hat év után végül miattam jöttünk vissza Pestre. Eleinte hiányzott Pannonhalma nyugalma, de írhattam, s nekem is elindult valami a pályán. Sosem felejtem el, milyen barátságokat kötöttem ott, és miközben hajat vágtam a szerzeteseknek, a kereszténységről beszélgettünk. Felfedeztem, hogy ez drámai vallás. A lényege, mint a művészetnek: a paradoxon. A leggyengébb egyben a legerősebb, aki akkor győz, amikor elbukik. 

Bori elkezdett tárcákat írni egy havonta megjelenő magazinnak – némelyikből később színdarab lett –, majd következtek a színházi munkák. Göttinger Pál rendező még a Színművészeti Egyetemről ismerte Borit, ő vetette fel, hogy írhatna egy mesedarabot. Ekkor Szabónak eszébe jutott Varró. A kamaszkori terv a Líra és Epika című mesedarabban vált valóra. Bori írta a történetet, a drámát, Dani pedig a versbetéteket. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló művet Nyíregyházán Göttinger, a Budapesti Bábszínházban pedig Mácsai Pál rendezésében vitték sikerre. S habár sokan nem tudták, kicsoda Szabó Borbála, a darab 2009-ben elnyerte a színikritikusok díját a legjobb kortárs dráma kategóriában.

A Katonában műfordítóként Gothár Péterrel dolgozott együtt (Schimmelpfennig: Golden Dragon), a Bárka Színházban pedig Esterházy Péter Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabjának dramaturgja volt.

– A gimnáziumban rajongtam Esterházyért, és most is csodálatos embernek és írónak tartom, de amikor a darabját próbáltuk, már rég tudtam, hogy az ő művészete nem az én utam. A Haydn-évforduló kapcsán sokszor találkoztunk, leveleztünk, időnként javasoltam, hogyan fűzzük tovább a drámát. Udvariasan szemtelenkedtem. Végül jó előadás kerekedett a Bárkában, de ez a munka arra is ráébresztett, hogy nem vagyok igazán jó dramaturg, mert folyton abból indulok ki, én hogyan írnám meg a darabot.

Ősz óta Kecskeméten a Bánk bánra járnak a népek. Még a diákok is állva tapsolják a kötelező opust. Ebben Borinak nem kis érdeme van, ugyanis Katona József nyelvét értő gonddal leporolta. Ilyesmivel utoljára Illyés Gyula próbálkozott.

– Mindig sajnáltam szegény Katonát, hiszen életében sem színészként, sem drámaíróként nem ismerték el. Nem volt negyvenéves, amikor meghalt. Itt van ez a csodálatos darabja, drámailag fantasztikus, nyelvében viszont nagyon nehézkes. Még évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy egyszer segíteni fogok neki. A barátnőm, Hárs Anna dramaturg szólt, hogy Kecskeméten bemutatnák a Bánk bánt Bagó Bertalan rendezésében, volna-e kedvem dolgozni a szövegén. Bújtam a Bánk bán-szótárt, vigyáztam, hogy ne sérüljön a mű. Örültem a felkérésnek, de a legjobb érzés az, hogy most végre hallom a tapsot, amiből a szerzőnek sosem jutott.

Az idei POSZT-on a szakmai zsűri Borinak ítélte a „legjobb dramaturgiai munka” díjat a Bánk bán szövegéért.

Az utóbbi öt évben Szabó Bori több saját darabot írt, s közben világra hozta Balázst, aki már óvodába jár.

Megosztás: