A találkozások TESZT-je

Május 19-én, az 5. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó első napján a színpad bejáratánál elhelyezett „Falazunk a TESZT-nek” elnevezésű szövegtér – amelyre az érdeklődők, résztvevők írhatták fel észrevételeiket, véleményüket – még hófehér, a bordó abroszok tiszták, a szelektív hulladékgyűjtő kukák üresek voltak, de valahol bent a kulisszák mögött már előbújtak erdei házikóikból a táncos lábú manók, törpék, koboldok és Peer Gynt, hogy Horváth Csaba rendezésében a Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a budapesti Forte Társulat közös produkciójának előbemutatója megnyithassa az előttünk álló kilenc napot.

A házigazda Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Peer Gynt utáni találkozón még két előadással, az Alexandru Colpacci rendezte Immanuel Kanttal és a kortárs drámaíró, Vinnai András Furnitur című drámájával szerepelt, amelyet Göttinger Pál vitt színre. Gálovits Zoltán, a színház igazgatóhelyettese szerint a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó legfontosabb része, ahogy neve is mondja: a találkozás. Ugyanezt emelte ki Upor László budapesti dramaturg, drámafordító is, aki az előadásokat követő közönségtalálkozókat moderálta.


„Az előadások döntő többségében több városból, esetenként több országból érkezett alkotók dolgoztak együtt. Ilyen szempontból is lényeges volt a találkozás. Talán nem lehet még elhelyezni a világ színházi fesztiváljainak térképén ezt a találkozót, de nem is ez a célja. A régió színházi találkozópontja kíván lenni, Romániából, Magyarországról, Szerbiából érkeznek ide minden évben színházi emberek, és mint ilyen, elképesztő perspektívákat rejt” – mondta a seregszemle végén Upor László.

Vasárnap, a második napon türelmetlenül vártuk a toulouse-i társulat, a HhouAk(A) Méhcsípés című mozgásszínházi előadását. Varga Heni és Döbrei Dénes produkciója, amelynek fő témája az utazás, sokunkat elgondolkodtatott, mivel önreflexióra, kíváncsiságra ösztönzött. Aznap este a budapesti Bélaműhely zenekar koncertje következett, amelyen újrahasznosított szemétből készült hangszerek szólaltak meg: olajoshordó, lefolyórács, fateknő, fadoboz, ütött-kopott biciklikerék és biciklikormány, tölcsér, üvegpohár és számítógép-billentyűzet.

A Bélaműhely karmesterversenyt is szervezett, ahol a nézők egy rozsdás fazék tetején állva vezényelhettek. Másnap a Szkéné Színház mutatta be Harold Pinter A gondnok című darabját, kedden pedig a Szabadkai Népszínház játszotta A Gézagyereket. Háy János drámáját a közönség sírva-röhögve nézte végig, mi is Gézagyerekeknek éreztük magunkat. Ilyen egy igazi színházi találkozás: felismerni magunkban és egymásban a fogyatékosságot és – mivel a kettő együtt jár – a szerethetőséget. Kedd este újabb Horváth Csaba-rendezés következett: a budapesti Forte Társulat mutatta be Beckett Godot-ra várva című művét.

Szerdán az Újvidéki Színház Fanny és Alexanderét, majd a budapesti TranzDanz Triptichon című táncelőadását tekinthették meg az érdeklődők. A csütörtök üde színfolt volt a találkozó programjában. A budapesti Tünet Együttes fiatal és energikus csapatának Alibi című zenés-táncos előadása lendületet adott a találkozón jelenlévőknek és a kortárs táncművészet iránt érdeklődőknek, az Aradi Kamaraszínház Kvartett című előadásának szokatlan hangulata viszont megosztotta a közönség véleményét. A szabadkaiak este Az eredeti Hamlet című produkciójukat mutatták be.

A Kosztolányi Dezső Színház előadásában bűnügyi tragikomédiává lett Shakespeare-darab izgalmas kísérletnek bizonyult. Az utolsó napok két mozgásszínházi produkciót tartogattak. A budapesti Pataky Klári Társulat Karády dalaira kidolgozott táncokat vitt színre Mit tudjátok ti címmel, a temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház Switch című Frenák Pál rendezte előadása pedig interakcióra, közös gondolkodásra sarkallt bennünket. A találkozó a Temesvári Állami Német Színház által bemutatott Volker Schmidt-darabbal, a Die Mountainbikerrel ért végett.

Utolsó este, május 27-én a képpel és szöveggel telezsúfolt szövegfalon még helyet szorít magának egy-egy mondatfoszlány, de emlékeinket most inkább a szelektív hulladékgyűjtő kukákra bízzuk. Hátha erre jár majd egy „bélaműhely”, és új hangokat alkot abból, amit magunk után hagytunk. 

Deák Katalin

A szerző a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem színháztudományi tanszékének másodéves teatrológia szakos hallgatója.

Megosztás: