Társulatra szabott Furnitur a temesvári magyar színháznak

Kortárs zenés vígjáték, a Furnitur bemutatására készül a Temesvári Csiky Gergely Színház társulata. A szerző a budapesti Vinnai András, a sci-fi írónak indult elismert drámaíró. A temesvári sajtó képviselői a darab csütörtöki nyílt próbáján személyesen is megismerkedhettek a budapesti Göttinger Pállal, az előadás rendezőjével, de a XXI. századi kommunikációs technikának köszönhetően a darab szerzője is részt vett az eseményen, aki Skype-on keresztül válaszolt a feltett kérdésekre. A virtuálisan jelen levő Vinnai Andrástól megtudtuk: az eredeti darab a budapesti Új színház számára készült (még a botrányt kavaró igazgatóváltás előtt – szerk.), ahol bizonyos okok miatt nem valósult meg, majd a temesvári „társulatra szabva” a szerző teljesen átírta a darabot.

„Ez egy kicsit sci-fi beütésű történet – mondta Vinnai András –, amely a gyermekvállalás visszásságairól, az ehhez kapcsolódó férfi-hisztériáról szól. A darab egy furcsa áruházban játszódik, ahová a főhős besétál és jelzi, hogy át akarja alakítani a lakását, ugyanis gyermeket akar vállalni a barátnőjével. Ez egy olyan áruház, ahol ugyan bútort nem választhat, de minden mást kipróbálhat azzal kapcsolatban, hogy milyen szerencsétlen dolog apának lenni, milyen akadályok tornyosulnak majd előtte.”

Göttinger Pál, az előadás rendezője bevallotta, hogy idegen terep számára Temesvár és a társulatot is csak most, menet közben fedezi fel, ráadásul a darab sem az a didaktikus fajta, amely megválaszolja a feltett kérdéseket. „Ebben a darabban azok a pici félelmek valósulnak meg, amelyektől mindannyian rettegünk! A Furnitur áruház ezeket a pici félelmeket felnagyítja, az a benyomás, mintha a gyermekvállalással kapcsolatos kétségeket, kételyeket vásárolná össze a főhős.”

A Furnitur zenéjét Cári Tibor, a társulat régi-új zeneszerzője szerezte, a koreográfus a budapesti Katona Gábor, aki már több alkalommal kiváló munkát végzett a temesvári magyar társulatnál. A nyilvános próba során ízelítőül egy részletet is láthattunk az izgalmasnak ígérkező, rendkívül dinamikus előadásból, Kiss Attilával, Tokai Andreával, Kocsárdi Leventével, Aszalos Gézával, Páll Gecse Ákossal és Vass Richárddal.

A Furnitur bemutatójához kötődik a Giccsvadászat című akció is, amelynek során bárkitől giccsesnél giccsesebb képeket várnak az alkotók A3-as méretben, jpg. formátumban, amelyeket a grafika@tm-t.ro címre kell beküldeni. A leggiccsesebb mű szerzője ajándékcsomagban részesül és alkotása a Furnitur áruház hálószobájának dísze lesz.