Pengés pengetés

Láttam már színpadon Háy-szövegeket – legutóbb a Nehéz című drámát –, szólt a fülembe Lovasi zenéje – a Dogville aláfestőjeként – és igyekszem követni Göttinger rendezéseit is – utoljára az októberben bemutatott Szabadesést láttam. Nem volt hát kétségem afelől, hogy mindhárman remek munkára képesek.

Az egy bárkában evezés egyetlen kockázatának ezért előzetesen csakis az látszott számomra, hogy A kéz című hatkezes ősbemutatójuk alkalmával egymáson igyekeznek majd túltenni. Ám a Csiky Gergely Színházban megvalósított közös alkotásban mindegyikük a megfelelő akkordokat fogta le. Megtudhattuk hát – noha megcsillantják szólótehetségüket is –, trióként is jók. Háy nyelvén szólnak a párbeszédek, Lovasién a songok, de a lüktetést, a fazont, a stílust mégiscsak Göttinger adja az előadásnak. Övé a legmarkánsabb kézjegy. 

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia című könyvének története nem ismeretlen a kaposvári közönség előtt, hiszen Rátóti Zoltán tavalyi önálló estje is a könyv fejezeteiből szemezgetett. Ha tetszik, az volt A kéz béta-előadása. Háy tisztességesen dramatizálta saját szövegét, Lovasi pedig fülbemászó dalbetétekkel toldotta meg. (A zene erős, és hátán viszi a kevésbé erős szövegeket is.) Göttinger minden karaktert alaposan átgondolt és Katona Gábor koreográfussal látványos képekbe öntötte, élvezetesen alkalmazta színpadra a darabot. Szula László kiváló az orráig sem látó „mindenren’ben-fater” szerepében, Csonka Ibolya kis szerepben alakít nagyot, amikor a félig leszemezett kukoricacsutka-mikrofonba üvöltve védi meg a vidék böcsületét, Némedi Árpád boxkesztyűs, rendszerető matektanárja pedig hátborzongatóan vicces. A legnagyobb dicséret mégis a fiatalokat illeti. A fiatalokat, akik minden csoportos jelenet alkalmával felpezsdítik a színpadot, de egyenként is meggyőzőek. Nagyhegyesi Zoltán biztosan viszi végig a csetlő-botló főhős-figurát, ám legjobban nekem Fándly Csaba és Takács Géza játéka tetszett. Akárhogy is, a Novák-osztály, a Rusznyák-osztály, a Mohácsi-osztály, valamint a Csiky Gergely Színház tehetségeinek friss, lendületes játéka szép időket ígér nekünk, nézőknek. 

Az előadás nagyszerűen bánik a térrel. Néhányszor mesterien szűkül le – emlékezetes a zsiguliba zsugorodó család és a klausztrofób, másfélszobás panelba szorult két pár egyszerre pikáns és börleszket idéző szerelmi kamara-csetepatéja –, máskor remekül játsszák be az egész színpadot. Például a hippi-színpompás álomszüzsé, a finálé, vagy a Balaton parti, meglehetősen mozgalmas epizód alkalmával. És jól működnek a kettő közti váltások is. A strand-koreográfia a pörgős zene elhallgatásával igazi siófoki hering-csendéletté ugrik össze. Az előadás ügyesen használja a kiválóan muzsikáló zenekart. Mindhárom gitárhős egy-egy dal erejéig kibújik az árokból és megmutatja magát a színpadon. Elvégre a gitározásról, mint önmegvalósításról és csajozási sanszról szól a darab. Erénye továbbá az előadásnak, hogy bár a szöveg és a jelmezek is pontosan jelzik: a hetvenes évek Magyarországán járunk, a vidékről a fővárosba kerülő srác itt-ott szociografikus igénnyel megrajzolt élet-mozaikja mégsem ragad bele a kádári gulyásba, hanem korszaktól független fejlődéstörténetté tud válni.

Bár A kéz több ponton is irányt téveszthetne – lehetne a Budapest kontra vidék-vita szószólója, lehetne szenvedés-, vagy felemelkedés-történet –, elkerüli a buktatókat, hogy egyszerűen és közvetlen hangnemben beszélje el egy egyszerű és közvetlen srác kamaszéveit. És vele egy nemzedékét. Vagy talán többét is. Háy darabja, Lovasi zenéje és Göttinger rendezése nem cipel a hátán morális dinoszaurusz-kérdéseket és a társadalomkritikája is végig halk marad. Amit viszont vállal, azt marha jól csinálja. Összességében úgy hat, mint csajokra a kétakkord: működik! 

Vass Norbert

Megosztás: