Tóth Péter az Elvarázsolt disznóról

2011. 06. 25.
Negyed hét múlt, mikor elindultunk a kora esti csúcsforgalomban Hűvösvölgy felé. És persze, hogy nem tankoltam délután, így még ezt is meg kell ejteni útközben. Ezzel együtt hét előtt két perccel megérkezünk egy kertvárosi kis utcába. Kissé gyanús, hogy többen nagykabátban, pokróccal a kezükben igyekeznek a Magyar Szentföld Templom felé. Én a meghívóból úgy vettem ki, hogy a templomban lesz az előadás. Így is lesz, csak azt nem tudtam, hogy ez egy soha be nem fejezett templom, aminek csak oldala van - akár a római kolosszeum – de teteje nincs. vagyis szabadtéren töltjük a következő három órát. Ezzel a kellemetlenségeknek vége is. Amit ugyanis látunk, hallunk az egészen káprázatosan szórakoztató, szellemes, ötlet teli előadás. Tóth Árpi és csapata Göttinger Pál rendezésével saját fordításában, hangszerelésében, díszletében és jelmezében adják elő az angol Jonathan Dove meseoperáját. Az a különös helyzet áll elő, hogyha kiragadok egy-egy pillanatot, azt kell mondjam, az előadás szinte valamennyi mozzanata dilettáns, az egész azonban mégiscsak minőségi munka. Hiszen szinte senki nem tud igazán játszani a hangszerén, de ez nem zavar, szinte senki nem tud komolyan énekelni, de ezt sem bánjuk, mert annyi tehetség, természetes báj és szellemesség jellemzi az egész estét, hogy úgy jó, ahogy van. A rendezés ötletes, s annak ellenére, hogy a második felvonás kicsit hosszú, mégis úgy indulunk haza, hogy nagyon is megérte elmenni.

Megosztás: