Fehér Elephánt a Párkákról

Felfújt csuzda, mászóka, pörgők, forgók, al- és felvilági játszótér: Csík György díszlete virgonc színességével már az első pillanatban megteremti az oldott hangulatot. A vörös séf-libériába bújtatott, egyáltalán nem félelmetes Hádész Henrik: Gados Béla ármányosan kevergeti a kannibál-levest, a három párka heves békétlenkedés közben nyirbálja életünk fonalát. Rugalmas eleganciával szökken a színre Seress Zoltán, káprázatos mozgása hatványozza éneklését, mellyel Dinyés Dániel "Nő,nő,nő" songját a toplisták élére lendíti. Szabó Borbála tömény meseszövése, ötletes fordulatai a vágyott kihívást jelentik a kitűnően rendező Göttinger Pál-nak. Ütnek a dalszövegek, csattanósak a poénok, sűrű a tempó, szédítő a forgatag. Az együttes elképesztő lendülettel játszik, a legapróbb mozzanat, a legkisebb gesztus is a helyén van, Katona Gábor invenciózus koreográfiájának fokozott igényeit is teljesíti. Villanásnyi jelenetek élezik a feszültséget, a mindent átszövő zene adekvátan szervül a koncentrált cselekménybe. Tangó, fox-trott, swing vagy keringő: Dinyés Dániel bámulatos könnyedséggel hajózik a stílusok óceánján, kompozíciós képességeinek jellemzésére elég egy példa: ahogy Grüllé földi és Haplusz kánonja, földi halandók megjelenésével többszólamúvá dúsul, majd az isteni belépésekkel okeghemi multiplicitásban teljesedik ki. Kálid Artúr vadul meresztgeti tőrét és szemeit Kovalcsik Anikó batman-szármyaiban, lányos bájait szőke parókája, gengszter-szemüvege sem rejti, Telekes Péter a nárcizmus kórképét, később a gyermeki csalódottságot rajzolja meg hitelesen. Szorcsik Kriszta kései feltűnése csak igazságosztó szerepre ad lehetőséget, Varjú Olga, az emberbarátság oldalán megpróbál ellensúlyt képezni a gonosz erőkkel szemben, de a végzetességében kéjelgő Spolarics Andreá-t csak a bécsi walzer 3/4-e képes megfékezni. A komikum tobzódása közben átszellemült szépségű Varga Anikó és Ilyés Róbert poétikus egymásba simulása a földi-égi szférák határán, hasonlóan katartikus a széplány visszaváltozásával beteljesülő Philemon és Baucis konstelláció. Az énekben-játékban egyaránt jeleskedő Réti Adrienn és a visszafogott pantomimjével remeklő Kardos Róbert kettőse, a fiatalos tobzódás kavalkádjában, megható kontrasztként jeleníti meg a kortalan érzelmek szépségét. Göttinger Pál, mélymuzikális attitűdjéből fakadó ritmusérzékkel alkotja meg a meseopera arányos szerkezetét, kimunkált ötletekkel gazdagítja, az egységes összmunka erejével teljesíti ki a pompás textus lehetőségeit. A zenés darabok rajongói máris átköltözhetnek a Bárká-ba, a gyermekek pedig örömmel dúskálhatnak a táncok, a zene, a humor és a játékosság Szín-Házi özönében.

forrás: http://toptipp.hu/