Csúcsműfaj: az opera

2007-ben diplomázott a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán. Több előadása sikerrel szerepelt különböző színházfesztiválok versenyprogramjában. A 26 éves rendezővel, Göttinger Pállal (fotó) beszélgettünk.
– Miért tartózkodik most Marosvásárhelyen?
– Két hétig vagyok itt, a Nézőpont Színház tagjainak tartok workshopot. Korábban dolgoztunk már együtt, én rendeztem a Love and Money című előadásukat. A Nézőpont Színháznál sok a tisztázásra váró kérdés. Egy „tiszta vizet a pohárba” workshopon veszünk részt. Vannak közös terveink, szeretnék még velük dolgozni. Ebben a nehéz helyzetben sikerült megőrizniük egy olyanfajta nyitottságot, vagy ha úgy tetszik, naivitást, amelynek már minden matematikai törvényszerűség szerint össze kellett volna omlania. De tele vannak kíváncsisággal egymás és a színház felé.
– Ezenkívül milyen színházi munkái vannak?
– Nemrég fejeztem be a budapesti Bárka Színházban egy előadást. Április végén mutatunk be egy Varró Dániel mesejátékot a nyíregyházi KoMa Társulattal. Aztán két korábbi munkámat újítom fel.
– Általában kortárs drámákat rendez?
– Próbálok őszinte lenni magammal, és csak azzal foglalkozni, ami igazán felcsigáz. Vagy felzaklat. Az új írásokat, és a szerzőkkel való kapcsolattartást nagyon érdekesnek találom. De rendeztem angol barokk operát és klasszikus magyar operettet is, amelyekben szintén nagy örömömet leltem. Nem igazi mánia a kortárs dráma, csak valahogy adja magát. Szerző és rendező együtt kommunikál – ez érdekel pillanatnyilag a legjobban.
– Most éppen melyik dráma a mániája?
– Mindig nyakig benne vagyok abban, amit épp rendezek. Bízom abban, hogy a készülő mesejáték is különleges lesz. Kitölti a mindennapjaimat, sok felkészülést igényel. Nagyon szeretem a zenés műfajokat, különösen az operát. Az előadóművészetben ezt tartom a csúcsműfajnak. Színház, zene, képzőművészet, irodalom: minden egyszerre, a lehető legmagasabb fokon akar egy történetet elmesélni. Tervben van még egy opera rendezése is.
– Ehhez megfelelő társulat kell.
– Az előző operában félig amatőrök játszottak. Nagyon üdítő volt, hogy eltekintve a hangok iskolázottságától, frissen, nem muzeális műfajként tekintettek az operára, hanem élő közlési formaként.
– Van egy értékes díja is.
– Egy Martin Crimp darabot rendeztem a Merlin Színházban, amely bekerült a magyarországi Alternatív Színházi Szemle versenyprogramjába. A legjobb rendezés díját kaptam érte.
– Mennyire befolyásolta ez a további munkáját?
– Lendületet ad a díj, de a mindennapi munkában nem sokat számít. Ugyanúgy el kell számolnom egy próbán mindennel, hogy mit mondok a színészeknek, vagy mit várok el tőlük. Megtiszteltetés, de nem változik tőle a gyakorlat.
– Hogyan lehet felülemelkedni az esetleges konfliktusokon?
– A rendezőség olyan sokféle készséget mozgósít, hogy néha magam is meglepődöm. Egyszerre kell pedagógusnak, tornatanárnak és gyóntatópapnak lenni, és közben vigyázni kell a színészekre, nehogy kárt tegyen bennük az ember, hiszen a próbafolyamat alatt nagyon érzékenyek. Az, hogy a rendező jó vagy rossz választ tud-e adni egy adott kérdésre, kortól független.
Kádár-Dombi Katalin

forrás: http://www.vasarhelyihirlap.ro/