Szerepekkel önmagamról – Dantei találkozás Jászberényi Gáborral
Vár a DANTE! Budán, a Török utca 1. szám alatt, a Bem mozi mögött nyílt meg áprilisban a DANTE Közösségi Alkotótér, amely egy független alkotóművészekből álló …
Vár a DANTE! Budán, a Török utca 1. szám alatt, a Bem mozi mögött nyílt meg áprilisban a DANTE Közösségi Alkotótér, amely egy független alkotóművészekből álló …
Az Ördögkatlan Fesztiválon vettünk részt először Dinyés Dániel szórakoztató előadásán – száz évvel ezelőtt kb., de örök nyomot hagyott. Valahogy így kellett vo…
Szórakoztató programok sora zárja az évet idén is a Szegedi Nemzeti Színházban. Göttinger Pál komédiájában fellép Udvaros Dorottya, a nemzet színésze, Fölszára…
<b> Tizenhét év után, 2025 tavaszán véget ér az Operabeavató sikersorozat. Addig még látható lesz a Varázsfuvola a Magyar Zene Házában, illetve a Különkiadás az Át…
December elején magánprodukcióban, saját finanszírozásban mutatja be Bordás Barbara és Kékkovács Mara a Göttinger Pál által számukra írt Trapézon tüllben című …
<b> A párkapcsolatoknak a sérülések, az elhallgatások miatt szinte teljesen feltérképezetlen tartományát vizsgálja Légrádi Gergely darabja. Az Énis, teis, egy hata…
Magánprodukcióban, saját finanszírozásban mutatja be Bordás Barbara és Kékkovács Mara a Göttinger Pál által írt Trapézon tüllben című új magyar darabot, amelyn…
Magánprodukcióban, saját finanszírozásban mutatja be Bordás Barbara és Kékkovács Mara a Göttinger Pál által számukra írt Trapézon tüllben című új magyar darabo…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Thália Színház (@thaliaszinhaz) által megosztott bejegyzés
A bejegyzés megtekintése az Instagramon Barta Ágnes (@agnes_barta) által megosztott bejegyzés
<b> „Az Orlai Produkció dacolva minden nehézséggel öt bemutatóval kezdte az évadot. Sokan vakmerőnek gondolták ezt a feszített tempót, de a szakmai és közönségsike…