Turbuly Lilla: Megint jönnek, kvártélyoznak…

A tárgymutatóban: , , , , , ,
Beszámoló a IV. ZA-KO Fesztiválról – 1. rész

Váljon kortárs fogalommá is a ZA-KO!

Zalaegerszeg nem bővelkedik műemlékekben, így azt a keveset kell nagyon megbecsülni, ami van. Ezek közé tartozik a Mária Terézia korabeli, eredetileg katonák elszállásolására épült Kvártélyház, amelyhez a XIX. században újabb épületek kapcsolódtak, így alakult ki az a zárt belső udvar, ahol immár tíz éve nyári színház működik. A program sokáig közismert zenés színdarabokból állt össze, amelyekben a helyi színészek játszottak, többnyire teltházzal. Ez az irány továbbra is megmaradt, minden évben tartanak egy új bemutatót – most ez aCsárdáskirálynő lesz Tompagábor Kornél rendezésében –, és tovább játsszák az elmúlt néhány év bemutatóit, idén A padlást és a Komámasszony, hol a stukker?-t. Ezen a nyáron még konkurenciájuk sincs, mivel a várostól tíz kilométerre lévő, felújított egervári várkastélyban nem tartanak színházi előadásokat. (Tavaly a Turay Ida Színház gyakorlatilag az egész repertoárját eljátszotta Egerváron.)

A Kvártélyház egy idő után a saját produkciók mellé néhány vendégelőadást is hívott, így kerültek kapcsolatba a Manna Kulturális Egyesülettel. Négy évvel ezelőtt közösen pályáztak egy fesztiválra, azzal a céllal, hogy olyan független színházi előadásokat hozzanak el a városba, amilyeneket év közben itt nem láthat a közönség. Nem nyertek, de a lelkesedés tovább vitte őket, így jött létre 2013-ban az első ZA-KO Fesztivál. Érdekes adalék, hogy a nevet Gáspár Anna, a Manna vezetője találta ki, úgy, hogy fogalma sem volt róla, ez a név nagyon mást jelent az egerszegieknek: a Zalaegerszegi Ruhagyár siker- és bukástörténetét, a kísértetkastéllyá vált, varjúrajok tanyájává lett, omló-romló épületet, sok család személyes történetét. A szervezők mégis úgy döntöttek, maradjon a név, váljon kortárs fogalommá is a ZA-KO.

A fesztivál tehát elindult, és most a negyedik évében jár. Tavaly már lehetett reménykedni, hogy kezd beépülni a város köztudatába, az év közben színházba járók (a városi színháznak tízezer bérletese van, igaz, az egész megyéből, sőt, a megyehatáron túlról is) egy – egyelőre nem túl nagy – része feltűnt itt is. Voltak teltházas előadások, és igen szellős nézőterek.
Idén a Katona József Színház Cosí fan tutte operabeavatója sajnos az utóbbi kategóriába tartozott, pedig aki ott volt, biztosan közelebb került ehhez az operához és magához a műfajhoz is. Göttinger Pál rendező a színház felől közelített a darabhoz, a cselekményt, a szituációkat, a karakterek motivációit fejtette fel cseppet sem iskolás, oldott és szórakoztató kommentárjaiban. Ötletes, egyszerű színpadkép szolgálta a játékot, mozgatható paravánokkal, a színészek mai öltözetén csak néhány részlet (zsabó, válldísz) utalt a XVIII. századra. A zenei kíséretet Dinyés Dániel pianínójátéka adta. Ahogy sorjáztak a jelenetek és a kommentárok, fokozatosan létrejött a színpad és a közönség között valami jóféle cinkosság, a beavatódás-beavatottság érzete. Talán attól, hogy ez a forma hozzásegíti a nézőt, hogy egyszerre tudjon kívülről ránézni a darabra, és bevonódni annak világába. Különleges élmény az is, ahogy a két prózai színész, Pálmai Anna és Kálid Artúr kiváló énekesi (de nem operaénekesi) teljesítménye együtt szólal meg a profi operaénekesekével (Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Varga Donát, Cseh Antal). És viszont: együtt látjuk az ő – jellegében elütő – színjátszásukat egy másfajta színjátszással. Ez a kétféleség azonban egyáltalán nem zavaró, inkább külön színe-értéke az előadásnak. Zalaegerszegen nincs hagyománya az operának, egy kísérletre emlékszem: úgy 20 évvel ezelőtt hirdettek egy operabérletet a Hevesi Sándor Színházban, ahová népszerű darabokat hoztak el, nem akkora sikerrel, hogy folytatása legyen. A Kvártélyház udvarán pedig ez volt az első kísérlet. Aki ott volt, annak élmény és öröm. Ráadásul az is kiderült, hogy ebben a térben kifejezetten jól szól az opera. Jó lenne, ha erről máskor többen is megbizonyosodhatnának.

Egy nemrégiben alakult társulat, a Terminál Workhouse első előadását hozta el Zalaegerszegre. A M/Ámor, vagy amit akartok a Szentivánéji álom átirata. Dancsecs Ildikó szövegkönyve egy magyar faluba, Makkoshotykára telepíti Shakespeare karaktereit. A mesteremberek itt a helyi kocsmában múlatják az időt, részint kocsmárosként, részint közmunkásként. A házasodni készülő fiatalok pedig életükön kívül a helyi notabilitások – a polgármester és a volt tsz-elnök – vagyonát is közös mederbe terelnék. Egressy Zoltán Irgácsa (a Portugál képzelt helyszíne) előtt, és azóta is a falusi kocsma kedvelt helyszín a kortárs szerzők körében. Ebben az előadásban (is) megtelik élettel, éles kontúrokkal megrajzolt karakterekkel. Ez az atmoszférateremtés talán az előadás legnagyobb erénye, amihez minden szereplő hozzáteszi a magáét. A színészek egyébként váltogatják a szerepeket, így például Molnár Gusztáv alkesz közmunkásból vőlegénnyé alakul, Gerlits Réka pincérnőből menyasszonnyá. Utóbbi szerepében találja kevésbé a helyét: ez az ara szinte folyamatosan kiabál, ordít, így elvesznek az alakításból az árnyalatok. Géczi Zoltán kocsmárosából a menyasszony szerelme lesz, Simon Attila pedig nem csupán modern Ámorként itatja a varázserejű pálinkát, de zenél is. Számomra Bakonyi Alexa volt az előadás felfedezettje, akit még nem láttam színpadon, és aki mindkét szerepében színesen, energikusan, látható játékkedvvel volt jelen. Humoros, szerethető előadás született, érezhetően társulati összmunkából (rendezőt nem is tüntet fel a színlap), ami első munkának mindenképpen ígéretes. És hogy nem marad egyke, az már biztos, mivel még a tavasszal láttam tőlük második produkciójukat, az Emigránsokat (rendező: Mucsi Zoltán), és készülnek az őszi, harmadik bemutatóra is.

A gyerekek először egy klasszikust láthattak, a János vitézt az Apró Színház előadásában és rendezésében, amit a vasárnapi hidegfront miatt nem a Kvártélyházban, hanem az Ady moziban játszottak. A népdalokra, néptáncra és mozgásszínházi elemekre építő előadásnak ez a része az erősebb, szövegmondásban, színészi teljesítményben azonban az előadók eltérő teljesítményt nyújtottak. Az egy órába sűrített történet végig lekötötte a gyerekeket, és ha voltak is néha üresjáratok, valamint a sűrítés miatt dramaturgiai buktatók – néhány rákérdezéssel szülőhöz, nagymamához – a történetet is tudták követni.

Minden évben van egy zenés előadás is, ez idén a Hernádi pont volt (ezt nem itt, hanem néhány héttel ezelőtt Budapesten láttam). Hernádi Judit zenés élettörténete Pelsőczy Réka rendezésében elsősorban a színésznő önazonos, sallangmentes jelenléte miatt tud hatni. Kiállni a közönség elé, felvállalni a színésznők rémálmát, a múló időt, a magán- és a szakmai élet fontos fordulópontjait, szerep nélkül adni önmagát – komoly teljesítmény, amire csak kevesen képesek. Hernádi Judit igen.
Ahogy látható, a fesztivál első felét a műfaji sokszínűség jellemezte. Közös pontjuk a zene, és az, hogy egy nyitott, érdeklődő néző „repertoárjába” mindegyik beleférhet. Kicsit szomorú tapasztalat, hogy ilyen nyitott, érdeklődő nézőből most mintha kevesebb lenne Zalaegerszegen. Lehet, hogy a foci EB jelenti a konkurenciát, lehet, hogy a minimálisan, de mégiscsak megemelt jegyárak is közrejátszanak ebben, nem tudom. Csak reménykedem, hogy a fesztivál második felében változik a helyzet.

IV. ZAlaegerszegi-KOrtárs Művészeti Fesztivál, Zalaegerszeg, 2016. július 1-10.

2016. július 6.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks