A "mezei néző" blog évadértékelője

A tárgymutatóban: , , , , , ,
A tegnap kiposztolt prózai értékelő után ugyanabban a szellemben folytatom az operákkal. Még egyszer kiemelem, hogy ez egyetlen színházi nézőnek a vállaltan szubjektív listája, alapvetően KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS szándékával mindazoknak - a szervezőknek, háttérmunkásoknak is a produkciókban résztvevő énekkari tagok, zenészek és külön meg nem jelölt szólistáknak is!!! - akik ezeket létrehozták. Én ezeket az előadásokat szerettem a legjobban és örültem, hogy megnézhettem őket egyszer vagy némelyiket tízszer is.

Az idén általam megtekintett 241 előadásból 145 volt zenés, jellemzően opera. Még soha nem billent át ilyen jelentős módon a mérlegem és ennek nagyon egyszerű okai vannak. Az Operaház 33 bemutatót és számos felújítást tűzött ki, én pedig megpróbáltam felvenni a tempót és lehetőség szerint többször is megnézni ezeket. Az Úrhatnám szolgáló kimaradt egyeztetési okokból (jövőre pótolom), egyébként az összes frissen bemutatott operát láttam, legalább egyszer. Az évad végén aShakespeare-fesztivál ráadásul többségében nagyon színvonalas előadásokat is kínált, két hét alatt tíz megtekintése erős dózisnak bizonyult.

Azért is ilyen magas ez a szám, mert sok volt az újranézés – kedvenc operáimat vonzó szereposztással vették elő, így képes voltam teljes vagy majdnem teljes sorozat megtekintésére is (Figaro házassága, Kékszakálllú, Don Giovanni, A bűvös vadász). (A jövő évi műsor alapján nem gondolom, hogy folytatódni fog a sorozat-nézés, mindössze két olyan darab van betervezve, amelyikről ezt el tudom képzelni egyáltalán.) Idén lett volna még több olyan opera is, amelyikből szintén teljes sorozatot néztem volna, ha nincsenek ütközések (lsd. Farnace, A tündérkirálynő, Sly). Sok esetben a rendezés elvette a kedvem attól, hogy az újranézés megtörténhessen, de csak két esetben éreztem katasztrofálisnak a látottakat, bár ekkor is voltak olyan énekesi teljesítmények, amelyek némi kárpótlást nyújtottak. Különösen sajnáltamLétay Kiss Gabriellát, akinek módja volt mind az Otellóban, mind aTrubadúrban főszerepet énekelni, egészen méltatlan helyzetben. (AzAngelica nővér címszerepe talán kárpótolta, remélem.) Nekem ez a két előadás jelentette az operai évadom abszolút mélypontját, „a mélygarázs” szintet. Ehhez képest minden mást jobban tudtam viselni, mert többségben voltak bennük a pozitívumok, bár az egész évad hullámvasutazásnak tűnt, amely gödörből indult és a tetőponton ért véget. Persze, ha a "minden jó, ha a vége jó" gondolatot vesszük alapul, akkor ez egy jó operai évad volt. Unalmasnak semmiképp nem nevezhetem, és ingerszegénynek sem.

Az én évadom két előadás köré épült, amelyeket végig akartam követni. Így terveztem és így is lett, és ezért nagyon hálás vagyok azoknak, akik segítettek abban, hogy ez így megtörténhessen. Az egyik Hábetler András és Köteles Géza lassan három éve elkészült Figarója, amelyiket ősztől Figaro 2.0 címen játszott az Operaház, de csak vidéken, a Gördülő opera program keretében. Ez még lesz jövőre is, később bekerül az Erkel Operakalandjába, így pestieknek is nézhető lesz. (Szereplői voltak még:Cser Krisztián, Kovács István, Fodor Beatrix, Keszei Bori, Farkasréti Mária, Szvétek László, Mester Viktória, Kun Ágnes Anna, Megyesi Zoltán, Pataki Bence, Bucsi Annamária) Nagyon szeretem ezt a Figaro-verziót minden összetevőjével együtt, az évadom legjobb estéi fűződtek hozzá. Jó lenne, ha az idén kimaradt színházak jövőre ráébrednének, hogy nekik is kell ez az előadás. (Következő alkalom: szeptember 26-án Sopronban.)

Az évadom másik vezérfonala és biztos örömforrása Dinyés Dániel és Göttinger Pál Cosí fan tutte-beavatója volt. A nyílt próbákat és a kész előadást is sikerült megnézni és szintén végig beszámolni róluk. (Szereplők: Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Cseh Antal, Varga Donát, Pálmai Anna, Kulka János, majd helyette Kálid Artúr)

Ebben az évadban külföldi előadást mindössze kettőt láttam, novemberben egy Figaro házasságát és egy Ruszalkát Prágában. Ez a Ruszalka mindenképp benne lenne a legnagyobb élményeim között, hiszen majdnem két éve vágyakoztam egy élő előadás után és Pesten ez még mindig nincs - sose volt, nekem hiányzik, fel kellene újítani Novák Eszter 2009-es debreceni rendezését, ez lehetne a megoldás.

Mivel a 145 megtekintett előadásból több olyan is volt, amelyeket nem idén láttam először, most az ismétléstől tartózkodom és csak olyan alakításokat fogok itt méltatni, amelyek újdonságot jelentettek ebben az évadban és a korábbi évadértékelőkben nem szerepeltek.

A legjobb előadás és a legjobb rendezés kategória, amelyeket a hivatásos kritikusok használnak, mintha arra szolgálna, hogy több előadást jelölhessenek meg. Mivel ez egy nézői blog, csak saját magamat képviselem, nem ragaszkodom mereven ezekhez a kategóriákhoz. Én kettőnél több előadást láttam az idén, amelyek kellemesen leptek meg, amelyekben éreztem a rendezői leleményt is és azt is, hogy sikeresen összeállt az egész. Számomra az alábbiak voltak az idén először látottak közül a legizgalmasabbak:
Sly, Cosí fan tutte (Göttinger Pál)
Szentivánéji álom, Sybill (Szabó Máté)
János passió (Gábor Sylvie)
Egy pohár víz (Nagy Viktor)

Az énekesek közül jó eséllyel tudtak meglepetést okozni azok, akiket sosem vagy nagyon ritkán láttam korábban, így Xavier Sabata aFarnace főszereplőjeként, vagy Jeffrey Thompson a Poppeában,Erwin Schrott pedig Don Giovanniként hagyott maradandó emlékképet. Mindhármukat várnám vissza. (Bo Skovhust is mondanám, de három éve a Mesterdalnokokban már egyszer megragadott ugyanígy Beckmesserként.) Szintén idei felfedezésem Sándor Csaba, akiLeanderként és Papagénóként is figyelemre méltó volt, szerencsére több szerepben jövőre is visszatér, már október elejétől a Bohémélet 2.0-ban.

Én nagyon szeretem azt a pillanatot, amikor látok egy számomra új tehetséget megnyilatkozni és 2900 megtekintett előadás fölött is érnek meglepetések. Ennél csak az jobb, amikor 8-10 éve tudatosan figyelt művészekről is újfent kiderül, hogy még mindig tudnak új impulzusokat adni, és ehhez "csak" az kell, hogy meg is kapják a nekik való lehetőségeket.

Ebben a kategóriában három markáns élményem tolakszik minden más elé: Molnár Levente januárban bebizonyította, hogy a Bohéméletfőszereplője Marcello, és nemcsak, hogy nézhetővé tette számomra ezt az operát, amelyiket a lehetőség szerint igyekszem elkerülni harminc éve, amióta először megnéztem, de olyan energiákkal vett részt a játékban, amely meggyőzött arról, hogy néha muszáj kivételt tenni. (Néha muszáj, ha az illető másban nem nézhető itthon. Attól tartok, hogy a következő évadban is visszaülök rá.)

Ennél jóval frissebb a másik: Kálmán Péter a Müpában A Rajna kincsecímű előadásban Alberichből csinált abszolút főszereplőt és még napokig a hatása alatt voltam ennek a kétszer is látott alakításnak. Jó, hogy jövőre a Ring három részében is feltűnik Alberichként, még jobb lenne, ha az Operaház úgyszintén benne gondolkodna. Kálmán Péter egyébkéntGianni Schicchi szerepében is tündökölt, decemberben. Több előadásra kellene itthon tartani őt is.

Ebben a meglepetés-kategóriában kell még megemlíteni azt az énekest, akit most már harmadik évada a legtöbb előadásban néztem, mert nézhettem a műsornak köszönhetően, hiszen a két kedvenc operám címszerepét (Figarót és Kékszakállút) kiválóan énekelte és viszonylag sokszor, amelyeket akár hetente is szívesen megnéznék újra meg újra a következő évadban is, ha ki lennének tűzve. Nem lesznek. De az idei nagy meglepetés - nekem - mégsem ezekhez a jelentős alakításaihoz kapcsolható, hanem egy koncerthez. Cser Krisztiánnak Berlioz Rómeó és Júliájában egy negyedórányi szerepe volt, Lőrinc barátként. Egy másik felvételt megismerve, különösebb lelkesedés nélkül, lényegében rutinszerűen mentem a helyszínre, ilyen revelatív énekesi teljesítményre nem számítottam.

Az énekesnők esetén még könnyebb előszedni, hogy mi volt fontos, ez a felsorolás egyetlen elemében sem változott meg, miután tételesen is végignéztem az összes megtekintett előadás listáját.

Az évad elején és végén Pasztircsák Polina egy-egy nagyon tökéletesen kidolgozott alakítással ajándékozott meg minket. Valószínűtlenül éteri módon szólalt meg Daphnéként és nemrég az Istenek alkonya kisebb szerepében, Gutruneként is azt éreztem, hogy vele tudok legjobban azonosulni, nem Brünhildével, akivel szoktam. (Utóbbi szerepét már énekelte, de mivel friss az élmény, azért csak megemlítem ezt is.) Mimiként idén láttam a Bohéméletben és a Figaro grófnéjaként is meggyőző.

Baráth Emőkét idén jobb eséllyel lehetett a külföldi koncerttermekben megtalálni, de három jelentős operaszerepe miatt sem maradhat ki erről a listáról. Engem ezek közül is legjobban Poppeaként nyert meg, deOronteaként és Tündérkirálynőként is emlékezetes. Az, hogy a jövő évadban egyáltalán nem énekel az Operaházban elég rossz hír, de valószínűleg az évad műsorának jellege miatt alakulhatott így csupán. A Mozart-repertoárban folyamatosan helye lenne, de az nem nagyon lesz jövőre…

Nagy élmény volt néhány nagy énekest a saját maguk által is megszokottnál kisebb volumenű szerepben látni, amelyekben viszont talán még annál is sűrítettebben tudtak tündökölni. Mellékszereplő kategóriában sokakat lehetne emlegetni a számtalan bemutatóból, és ezen belül is talán a legtöbb (35) szólistát felvonultató Triptichonból. Aki elsőként jut eszembe az Komlósi Ildikó hercegnője, akinek ugyan 13 perces mindössze a jelenete az Angelica nővérben, de mindkét megtekintéskor a székembe szögezett és még a Trubadúr rendezés miatt sem sajnáltam annyira Létay Kiss Gabit, mint éppen ekkor, amikor ez a hercegnő kínozta. Schöck Atala szintén énekelt főszerepet aWertherben, de még ennél is intenzívebbnek éreztem a Ringben Fricka szerepében, a Rajnában és a Walkürben egyaránt.

A befutott művészek mellé kívánkozik a még mindössze első éves zeneakadémista, Kiss Judit Anna, aki elképesztően izgalmas mezzoszoprán hangjával a Jolánta cipője rövid jelenetében is levett már a lábamról, viszont azóta az Oronteából már az is kiderült, hogy nagyszerű humorérzéke is van, hatásos színpadi jelenléte. Nekem egyértelműen ő a legígéretesebb pályakezdő is, bár mellette még mindenképp érdemes megemlíteni legalább a zeneakadémiai koncertszerű Cosí fan tutté-ban látott Theodora Raftist, aki nagyszerű Despina volt nagyszerű mezőnyben, remek színpadi kvalitásai megmutatkoztak még így is.

Végül, de elsősorban feltétlenül méltatni kell Kolonits Klárát, aki idén négy olyan karaktert is megformált, amelyek közül egy is elég lenne arra, hogy a legek között szerepeljen. Donna Anna volt decemberben Erwin Schrott partnereként, Éj királynője kétféle rendezésben is, Fiordiligi az Operabeavatóban a teljes évadon át és számomra még ezeknél fontosabb volt Violetta alakítása, amelyet Debrecenben tudtam megnézni. A megtekintett 145 operából ha egyetlen egyet kellene választanom, akkor ez lenne az, amelyik számomra a legfontosabb volt idén, teljes mivoltomban megrázott és éppen ezért, mert láttam, hogy mennyire tökéletesen belülről hozza ezt a nőalakot Kolonits Klára, jelenlegi pályaszakaszában mennyire ráillik a szerep, teljesen értetlenül nézem, hogy Traviátaként egyáltalán nincs kitűzve a pesti operaműsorban. (Nemigen szeretek a pálya széléről kinyilatkoztatni, de kevés dologban vagyok ennyire biztos, mint abban, hogy most Violettát kellene Kolonits Klárának énekelnie. Sokszor.) Jövőre jön a Lammermoori Lúcia premierje, jön Kolonits Klára bel canto önálló estje, ezeket az eseményeket lehet kétségtelenül bizakodva várni.

Ha lenne különdíj-kategóriám, akkor bajban lennék, mert három díjazottam is lenne. Aczél András kettőben is érintett, aki idén másodszor is megszervezte az Éjszakai vetélkedőt, amely persze életem élménye volt, nem pusztán az évadomé, és emellett az énekkari művészekkel egy félig prózai-félig zenés előadást is készített, amelyben nálam sokkal hatásosabban az évadot is értékelték (Sok hűhó, vagy amit akartok). A harmadik különdíjasom pedig a Lear teljes előadói gárdája lenne, beleértve a zenekari művészeket is. Óriási teljesítmény volt ez, átéreztem egy megtekintés után is és ezek után attól tartok, hogyRálik Szilvia és Sümegi Eszter számára jövőre Brünhilde szerepe sem lehet igazi kihívás.

Nehéz évad volt ez, valószínűleg az énekkar és a zenekar tagjainak még sokkal inkább, mint azoknak a szólistáknak, akiknek itt-ott besűrűsödött a programja, de voltak lazább heteik is. A jövő év a tervezett 28 (vagy 26?) bemutatóval, nem tűnik sokkal könnyebbnek, a magyar évadban még több lesz a különleges esemény is, jön a Ring harmadik estéje, megnyílik az Eiffel-csarnok az új játszóhellyel és végül az évad végén megkezdődik az Operaház újabb rekonstrukciója, amely által ha szerencsénk van, visszakapja majd az épület több mint harminc éve elveszített kitűnő akusztikáját. Legyen így, kivárjuk a folytatást.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks