CSUKÁS ISTVÁN-DÍJ: 30 PÁLYAMŰ ÉRKEZETT

by - 17:13:00

Január 31-ig, a második pályázati kiírás benyújtási határidejéig 30 pályamű érkezett 24 szerző tollából a kuratórium tagjaihoz, akik április 1-jén hozzák meg döntésüket a nyertes műveket illetően. 

„A jövő egy méternél kezdődik”- mondta Csukás István a 2015 áprilisában tartott első Csukás István-díjátadó ünnepségen a Mesemúzeumban, s ez a mondat vált szlogenjévé az immár második évadját hirdető díjnak. 2016. január 31-ig, a második pályázati kiírás benyújtási határidejéig 30 pályamű érkezett 24 szerző tollából a kuratórium tagjaihoz, akik ez év április 1-jén hozzák meg döntésüket a nyertes műveket illetően. Az elismerésben részesülő szerzők neveit és műveik címét azonban az április 7-én a Mesemúzeumban tartandó díjátadó ünnepségen hozzák nyilvánosságra.

Az immáron második évadát hirdető Csukás István-díj pályázatra a beérkezési határidőig 24 szerzőtől 30 nagyszínpadi gyermek-és ifjúsági mű érkezett a CSID kuratóriumához. Az ország minden pontjáról jelentkeztek színdarabokkal, amelyek egy része már megírt fiókban hevert művek voltak, másfelől pedig akadtak szerzők, akik csak a Csukás István-díj miatt ragadtak tollat. A díjazott művekről a kuratórium április 1-jén hozza meg a döntést. A nyertes színdarabok címét, valamint szerzőjük nevét pedig a díjátadónak immáron második alkalommal otthont adó Mesemúzeumban tartandó április 7-i ünnepségen hirdeti ki.

Ahogy Őze Áron, a díj alapítója korábban elmondta a Csukás István-díj küldetésének tartja nagyszínpadi gyermekelőadások alapjául szolgáló új magyar írások megrendelését és fejlesztését. Az elismerés megalapításának célja pedig, hogy a gyermekszínházi terület szakmai kommunikációját elősegítése, lokális, nívós műhelyek munkáit megismerje, valamint ezen helyeket bemutassa és beemelje az országos körforgásba, s hogy a ma olyan rendkívül aktív gyerekirodalom képviselőit a gyermek-és ifjúsági színpadi művek megírására sarkallja. „A díj egy meghívásos pályázat nyertesét illeti, az elismerésen felül pedig fontos ambíciónk, hogy a nyertes műveket hozzásegítsük egy nagyszínpadi bemutatóhoz. Ám legfőbb célunk, hogy egy olyan darab-cserekereskedelmet generáljunk, ami az ifjúsági és gyerekirodalommal foglalkozó színházi szakemberek, intézmények, műhelyek számára gyakorlati hasznot jelent.”- fejtette ki Őze Áron.

A kuratórium tagjai: Kis-Péterfy Márta, Balassa Eszter, Sipos Imre, Balatoni Mónika, Csekő Krisztina, Balázs Ágnes, Berg Judit, Perczel Enikő, Böszörményi Gyula, Göttinger Pál, Jeney Zoltán, Őze Áron. A kuratórium elnöke a díj nevét adó Csukás István.

A közelmúltban a Csukás István-díj mögé állt a Meritum Arts Management Kft is, akik művészek és művészeti produkciók menedzselésével foglalkozó cégként látják el a díj működtetésével járó pénzügyi és jogi menedzsment feladatokat. Emellett a 2015-ös év végén a Herendi Porcelán is csatlakozott a kitüntetéshez, akik egyedi tervezésű díjakat készítenek a nyertes pályázóknak és mindezeken felül a 2016. évi Csukás István-díj átadási ünnepségének megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága is támogatásban részesítette.

„Hogyan kell írni a gyerekeknek? Úgy kell nekik írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban.” /Csukás István/

Ennek a szövegnek a forrása a színház.hu oldal.

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed