Össznépi brekegés után világraszóló pofonkavalkád a Csikyben

KAPOSVÁR | Hétfőn harmadszor nyitotta ki kapuit a színházkedvelők előtt a kaposvári Csiky Gergely Színház: a nyílt napon ismét rengetegen keresték fel a teátrumot, hogy megismerkedjenek a kulisszatitkokkal.

– Tud valaki brekegni? – érdeklődött Váradi Szabolcs, mire a zsúfolási telt nézőtér elképesztő kuruttyolásban tört ki. A rendező rutinosan elhallgattatta az össznépi békakoncertet, s így folytatódhatott a helyzetgyakorlat a kaposvári Csiky Gergely Színház nagyszínpadán, ahol a katolikus és a református iskola felsősei és gimisei a színházcsinálás alapjaival ismerkedhettek. A szerencsésebbek ráadásul nemcsak a közönség soraiból, hanem minimáldíszletek között a világot jelentő deszkákon egy ad hoc színdarab keretében is kipróbálhatták magukat, mélységes mélyen belebonyolódva a népmesék – Váradi Szabolcs által átírt – világába. A rendező valósághűen vezényelte a nyílt napon a teátrumba látogató iskolásokat, újabb és újabb instrukcióival gyakran megszakította a látens próbát, s konzultált a világosító- és hangosítópulttal, ahol természetesen a szakemberek mellett szintén gyerekhad tolongott.

Mint ahogyan az egész épületben. A kaposvári színház ugyanis – ahogyan az elmúlt két esztendőben évadkezdés környékén megszokottá vált – immáron hagyományosan ismét megnyitotta kapuit a színházbarátok előtt. A lehetőséget pedig nemcsak a bérletesek, megrögzött színházba járók használták ki, de megannyi iskola is, remélve, a nebulók a rengeteg impulzus hatására rákapnak az előadás-látogatásra.

A legkisebbek a télikert felé vették az irányt, ahol az idei gyerek nyitóelőadás tiszteletére Tündér Lala-rajzsarkot alakítottak ki számukra – mint kiderült, az apróságokat meglehetősen jól sikerült már eddig is megszólítani, hiszen a tavalyi bérletszámot már októberre elérte a teátrum, s nem tűnt túlságosan optimistának Hornung Gábor szervező titkár reménykedése, hogy májusra akár meg is duplázhatják az előző évi számokat, ami már tízezres nagyságrendet jelentene...

A stúdióban Göttinger Pál rendező Grisnik Petra és Takács Géza színművészek hathatós közreműködésével középiskolásoknak tartott mesterségórát, míg a próbateremben Bódis-Nagy Katinka mozgásóráján váltották egymást a különböző csoportok. Melyek közül különösen a Duráczky pedagógiai fejlesztő és módszertani központból érkező hallássérült gyerekek élvezték a foglalkozást: a különféle mozgásformák és a gesztikuláció esetükben sokkal kifejezőbbnek tűnt, s gyakran új, mélyebb értelmet nyert. Szokás szerint közönségsikert aratott Lugosi György vívás- és pofonórája – akik az elmúlt alkalmakkor már részt vettek a színpadi bunyó kulisszatitkaiba beavató, s megannyi látványelemmel spékelt bemutatón, kifejezetten ragaszkodtak hozzá, hogy ismételhessenek.

– Rohadt nehéz, ráadásul nem lehet benne megmozdulni – próbált leülni egy szék szélére egy talpig páncélba csomagolt lorántffys fiúcska, miután nagy nehezen kitántorgott a férfiöltözőből. Körötte középkori habos-fátylas ruhában pipiskedő lányok zsongtak, kivívva azon osztálytársnőik irigykedését, akiknek nem jutott jelmez. Utóbbiak a nagyszínpadi süllyesztőnél azonban megvigasztalódtak, a díszletmozgatás mellett ugyanis az első blikkre láthatatlan lift számított a legnagyobb szenzációnak. Még az idősebbek számára is, akik amellett, hogy akkurátusan felmérték a zsinórpadlás ellensúlyainak mozgását, maguk is le-leszálltak a színpad alá.

– Óriási ötlet ez a nyílt nap – lelkesedett Kozári Zoltán, aki először használta ki a lehetőséget, hogy bepillantson a kulisszák mögé. – Jó harminc évig jártam színházba, ám vagy tíz éve nincs bérletem: mióta nyugdíjba mentem, sajnos nem engedhetem meg magamnak. Néha egy-egy előadásra veszek jegyet, de az más érzés, bérletesként jobban idetartozónak éreztem magam. Az elmúlt időszakban úgy éreztem, a színház valahogy eltávolodott a nézőktől, az ilyen alkalmak viszont segítenek, hogy visszahódítsák az elpártolt-vesztett közönséget.

forrás: http://www.sonline.hu