Világpiacra törő platform

Világpiacra törő platform
Székelyudvarhelyi előadóművészek Nézőpontja érvényesült a dunaParton
Kánya Gyöngyvér, Budapest | 2008-11-05 07:31:58


A székelyudvarhelyi Nézőpont Színház is bemutatkozik Budapesten, a november 13. és 17. között első ízben megrendezésre kerülő dunaPart Kortárs Magyar Előadóművészeti Platformon.

A színházat is el kell adni. Fontos, hogy ne csak a magyar, hanem a külföldi országok is vevők legyenek a legfrissebb magyar előadóművészeti produkciókra, egyáltalán eljuthassanak hozzájuk. Ennek elősegítése érdekében jött létre – jó tíz éves megkésettséggel – Magyarországon a Trafó – Kortárs Művészetek Háza és a Krétakör szervezésében a dunaPart, aminek célja a mai magyar független színház- és táncélet alkotóinak nemzetközi megismertetése, a lehetséges jövőbeli kapcsolatok kiépítése.

„Most van itt az együttgondolkodás, az összefogás ideje, fontos, hogy tapasztalatainkat megosszuk egymással, tanuljunk abból, amit a szakemberek mondanak, hogy a nemzetközi piacokon is megjelenhessünk” – vélekedett Gáspár Máté, a Krétakör ügyvezető igazgatója, a platform szervezője.

Széles körű szakmai konzultáció és hosszas vita után végül 25 alkotó/társulat mutatkozhat be a négynapos mustrán, melyre körülbelül hatvan külföldi menedzsert és intézményvezetőt várnak, akik sajátköltségükön vállalják az utazást, illetve néznek és elemeznek minél több produkciót. S a végén, ha minden jól megy, valamelyiket hazájukba is elcsábítják.

Schneider Márta kulturális szakállamtitkár (középen) szerint vidéki városokba is el kell vinni a produkciókat

Fotó: Kánya Gyöngyvér

Schneider Márta kulturális szakállamtitkár (középen) szerint vidéki városokba is el kell vinni a produkciókat

A nemzetközi szakemberek mellett természetesen érdeklődő közönségre is számítanak a platform szervezői, illetve Kroó Ádám, a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház vezetője és művészei, akik november 13-án csütörtökön este a Merlin Színházban mutatják be Love and money című darabjukat. A Göttinger Pál rendezte előadás igazán sikeresnek mondható, folyamatosan játsszák, főszereplője, Bartsch Kata a legjobb, harminc év alatti színésznő díjával távozhatott a Pécsi Országos Színházi Találkozóról.

„Ha független színházról van szó Erdélyben, akkor mi vagyunk az egyetlenek. Nagyon örülök neki, hogy meghívtak” – fogalmazott lapunknak Kroó Ádám.

A most első ízben megrendezett szemlét a szervezők kétévente szándékozzák megismételni, azért, hogy a valamilyen rendszerességgel itt-ott megjelenő, jelenleg tizenkét magyar társulat számát növelni tudják. Segítséget – tízmillió forint támogatást – most a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztériumtól kaptak, a szükséges többi pénzt – ötmillió forintot – támogatóktól, pályázatokból, illetve saját forrásból fedezték.

„Fontos, hogy mi nem vásároltunk meg előadásokat, sem helyszíneket, mindenkit együttműködésre hívtunk, a színészek sem kapnak fizetést” – szögezte le Gáspár Máté.



forrás: Új Magyar Szó