Ünnepi kínálattal készül decemberben a szegedi színház

Az év utolsó napjáig elkíséri nézőit a Szegedi Nemzeti Színház. Vendégprodukciókkal és fergeteges óévbúcsúztató esttel készülnek decemberben.

Szegeden az elmúlt évtized legnagyobb nézőszámát produkáló Alföldi-féle Varázsfuvola Londonban is óriási népszerűségnek örvendett – jelentette be Gyüdi Sándor főigazgató a szerdai sajtótájékoztatón. A sikerről hírportálunkon is beszámoltunk. Ugyancsak nagy tetszést aratott a Magyar Nemzeti Galéria Múzeum plusz operaestjén a Varázsfuvola-keresztmetszet is. Gyüdi Sándor arra is kitért, a Pinokkió című előadás november 19-én jótékonysági esemény lesz, a gyermekdarabbal a GEMMA javára gyűjtenek. A Millerdarabja alapján készült A nép ellensége című színmű november 4. óta fut műsoron, a főigazgató elmondása alapján nagy sikerrel.

Zsótér Sándor rendezésében december 9-én mutatják be a Kisszínházban a Menekülés című Bulgakov-drámát. Gyüditől megtudtuk, az előadásban nyolc álomjelent követi egymást szürreális világot teremtve ezzel a színpadon. Hangsúlyozta, nem vidám, ám Bulgakovtól megszokott, tartalmas darabot láthatnak majd az érdeklődők.

Mind minden decemberben, a szegedi színház idén is ünnepi hangulatot varázsol a teátrumba. Új köntösben tér vissza a Diótörő, ezúttal a makói VargaBalett Táncműhely előadásában. Varga Józseftől, az egyesület vezetőjétől megtudtuk, 160 résztvevős, nagyszabású, humoros és bájos produkcióval készülnek. A felnőtt szerepeket a táncműhely egykori növendékei játsszák, akik ma már vezető stúdióknál dolgoznak, vagy tanodákban fejlesztik tovább tánctudásukat.

Karácsony környékén két Orlai Produkció érkezik a szegedi teátrumba: a Párterápia és a Pesti barokk. Utóbbi kétszereplős zenés darab Kern Andrással és Szabó Kimmel Tamással, Göttinger Pál rendezésében. A Párterápia című vígjáték rendezője Znamenák István, szereplői pedig: Balla Eszter, Mészáros Máté és Debreczeny Csaba. Még egy visszatérő színesíti az év utolsó hónapjának kínálatát: december 18-án az újszegedi szabadtéri színpad bemutatója után a kőszínházban is látható lesz a Páratlan Páros I., a Kecskeméti Katona József Színház vendégjátéka. A Játékszín is vendégjátékkal érkezik december 28-án, a Nyolc nő című bűnügyi komédiát mutatják be Szegeden.

A karácsonyi dixie-gála már hagyomány, a Storyville Jazz Band nemcsak, hogy idén ünnepli alakulásának 20. évfordulóját, de egyúttal a december 27-i lesz a 20. alkalom, hogy a szegedi színházban lépnek fel. Háló Pál vezetőtől megtudtuk, valódi ünnepi hangulatú koncerttel készülnek, mely méltó a jövő évi mottójukhoz is: Irány a huszadik! Frankie Látó jazz hegedűs hozzátette, a karácsonyi gálán szeretnének visszanyúlni az együttes gyökereihez.

Az év utolsó napját is érdemes a szegedi színházat választani, Toronykőy Attila rendező ugyanis fergeteges óévbúcsúztató gálát ígért. Idén a musicalt helyezik előtérbe az esten, de sanzon blokk, tánckar és két prózai betét is színesíti a december 31-ét.


600 kilométer 100 guinness (4) a csemegepultos naplója (211) a gyáva (1) a gyermek és a varázslat (3) a haramiák (32) a hülyéje (19) a kék hajú lány (2) a kéz (48) a kis kéményseprő (2) a köpeny (29) alapítvány a magyar színházakért (3) alba regia szimfonikus zenekar (7) aldi női futógála (1) aNNa (28) anyám éhesnek tűnik (3) aradi kamaraszínház (3) aranytíz (4) archívum (2) arden (1) az elvarázsolt disznó (12) az ember tragédiája (1) baal (1) babel sound (1) baja (1) balatonboglár (2) balatonfüred (2) balfácánt vacsorára (25) bálna (2) bárka (258) bencs villa (1) bisb (1) bivaly-szuflé (54) bob herceg (34) börtönrádió (2) bsi (1) budaörs (5) budapest improv show (9) budapesti kamaraszínház (1) budapesti vonósok (9) budoár kiállítás (1) busz-színház (11) caminus (70) castel felice (34) castel felice vizsga (5) centrál (3) club70 (1) cosí fan tutte (45) cupido és a halál (30) cv (1) családi játszmák (59) családi ünnep (3) cseh tamás (4) csíkszerda (55) csoportterápia (17) csukás-díj (10) dankó rádió (1) danubia zenekar (1) debreceni tavaszi fesztivál (1) delila (2) deszka fesztivál (19) díjak elismerések (1) don juan (3) dráma kortárs színházi találkozó (6) drámaíró verseny (1) due (1) dunapart (6) dunaújváros (1) egri tavaszi fesztivál (1) egy kiállítás rémei (1) éhség (8) élnek mint a disznók (13) előadásszámok (1) email (1) english (20) erkel (1) erkel színház (62) ernani (4) érzékenyítő fesztivál (1) esztergom (1) europa cantat (7) ezek mennek (43) fellegek (14) fiatal írók (1) fidelio színházi est (3) finito (16) firkin (235) fogság (1) francia sanzonest (2) friss hús (2) furnitur (49) füge (121) gianni schicchi (26) gödöllő (1) grisnik petra (1) gusztinak megjött az esze (1) gyerekstúdió (1) gyilkosok (1) gyógyír északi szélre (84) győr (5) gyulai várszínház (5) hajmeresztő (27) halál hotel (24) halastó (116) hangoló (1) harminchárom változat haydn-koponyára (92) háromszögek (25) hatok csoport (1) hatszín teátrum (31) hazug (1) hét domb fesztivál (2) hetedik alabárdos (1) hetedik mennyország (14) hírek (3) hírszerzők (1) hogy szeret a másik (3) hol (4) hoppart (1) hrabal-vurstli (14) humorfesztivál (6) így tanultam meg vezetni (1) imprójam (1) imprómaraton (3) in medias brass (1) in memoriam cseh tamás (4) interjú (69) jak (2) jászberény (6) jegyek (1) jó kérdés (8) junior príma (4) jurányi (52) kaposvár (135) katona (73) képek (275) kibelátó (13) kicsi szívem kávéba pottyant (1) kisfaludy színházi fesztivál (1) kisvárda (8) kmtg (1) kolozsvár (32) koma (38) komárom (5) komédium (1) kortárs drámafesztivál (15) kórusok éjszakája (50) kőszeg (51) kritika (421) kritikusdíj-átadó (15) kuk (3) kultkikötő (4) kultúrfürdő (26) kurátorok (9) láthatatlan állomás (4) leenane szépe (29) leonardo (1) lev&te (2) limerick-bajnokság (7) líra és epika (38) london (1) love and money (73) love and money vizsga (9) macskadémon (31) madách színház (4) madame poe (7) mágnás miska (13) magyar rádió (14) magyar színház (137) magyar színházi társaság (3) manhattan short (5) manna (101) margó irodalmi fesztivál (7) más olvasnivaló (3) menház színpad (27) merlin (4) mikor (3) mindenütt jó (34) mindenütt nő (1) miskolc (1) mojo (51) momentán (109) monodráma fesztivál (9) most fesztivál (6) mozart-kommandó (2) mozgófénykép (43) mu (5) múzeumok éjszakája (1) művészetek palotája (12) művészetek völgye (21) nagykanizsa (1) naptár (1) nefelé (2) nemzeti filharmonikusok (7) nézőművészeti kft (46) nézőpont színház (9) nofilter (3) nyílt nap (4) nyíregyháza (301) nyolc nő (25) óbudai társaskör (28) operabeavató (104) operaház (70) operajátszóház (9) operamacera (7) operettszínház (32) orlai (437) othello gyulaházán (41) ők (2) ördögkatlan (230) örkény (1) örkény vurstli (5) pájinkás jános (1) pannonhalma (2) papp jános (1) párkák (43) patália (2) pécs (9) pécsi egyetem (2) pesti barokk (84) pesti magyar színiakadémia (16) petőfi irodalmi múzeum (1) placcc (30) pokol (10) portré (1) postart (1) poszt (63) poznan (1) pozsonyi piknik (4) projekter (1) rádió (1) radnóti (44) remény (10) rendezők viadala (2) rév fülöp (34) rögvest (20) russian indie film fesztival (1) shots festival (1) sinaia (1) sly (51) snowman (6) soharóza (82) sokszemközt (1) somló cirqsz (7) song-óra (1) sopron (1) stockholm (2) susotázs (115) szabadesés (37) szeged (86) székely-könyv (2) szemes fesztivál (2) szent imre (1) szentendrei teátrum (3) szép heléna (21) szfe (10) színházak éjszakája (28) színházi törvény (1) szívem szeret (4) szkéné (29) szombathely (27) szöveg (4) szputnyik hajózási társaság (25) táblázat (1) tárgymutató (1) tartalom (2) tatabánya (43) telefondoktor (156) temesvár (46) tengeren 2008 (101) tengeren 2019 (42) térkép (1) terminál workhouse (3) teszt (16) thália (52) the irish coffee (39) thealter (15) tilos rádió (3) tivoli (3) tóbiás és az angyal (30) trefort színjátszó fesztivál (1) váci dunakanyar színház (1) vágánybenéző (11) van egy határ (27) városmajor (6) vaskakas (1) vera (1) vidéki színházak fesztiválja (12) vidor fesztivál (79) vigadó (2) visszaszámláló (1) volt egyszer egy ndk (3) vonalhúzás (34) zalaegerszegi kvártélyház (16) zeneakadémia (1) zichy major (1) zsolnay negyed (3)