Egressy Zoltán: "Minden kiszámíthatatlan"

A tárgymutatóban: ,
Több mint száz bemutatóval a háta mögött az egyik leggyakrabban játszott élő magyar drámaíró. A kultikussá vált Portugál tizenhét éve szerepel a budapesti Katona József Színház műsorán. Novellák és három regény után újra visszatért a drámaíráshoz. Az Óbudai Nyár keretében július 15-én mutatják beHalál Hotel című krimikomédiáját Őze Áron rendezésében. INTERJÚ

- Mi adta az ötletet a krimikomédia íráshoz?

- Két novellám, és a felkérés. Az Óbudai Társaskör megkeresésekor azonnal az jutott eszembe, hogy két korábbi írásomból - amelyek a Majd kiszellőztetsz című novelláskötetembe egy szereplő rémálmaként kerültek bele - lehetne írni egy darabot. Hasonló a nyelvük, a hangvételük, alapvetően verbális humorra épülnek. Nem volt könnyű munka, hiszen színpadon érvényes helyzeteket kellett teremteni, a szerepeket pedig jelentős mértékben át kellett alakítani. Amikor elmeséltem az ötletemet az Óbudai Társaskör igazgatójának, Harsányi Máriának, összecsapta a kezét, és azt mondta, éppen egy krimit szerettek volna az idei nyárra. A Halál Hotelaz, bűnügyi történet, de nagyon abszurd, a fekete humor uralja.

- A címben szereplő hotel olyan "műintézmény", ahová önszántukból mennek az emberek meghalni, és onnantól kezdve, hogy kitöltik a halálfejes belépőt, bármilyen halálnemre számíthatnak.

- Igen, a Mr. Bittner alapította szállodába öngyilkosjelölteket várnak sok szeretettel, és különböző életvezetési tanácsokkal segítik őket abban, hogy minél gyorsabban megszabaduljanak önmaguktól. A hotelen belül működik, onnan sugárzik a Ravatal Rádió, az étkező neve Agatha Christie Restaurant, és fontos helyszín a kert is. Igyekeztem úgy megírni a darabot, hogy a Társaskör sajátosságait is lehessen használni.

- Társadalmi pamfletnek szántad?

- Nem. Nyáresti szórakozásnak. Inkább az a lényeg, ami felvetődik a darabban, hogy mennyire lehet viccelni a halállal, az elmúlással. Néhány hónappal ezelőtt nagy élvezettel olvastam Hankiss Elemér könyvét, Az emberi kalandot, ami szintén lökést adott a munkához. Gyönyörűen elemzi például a rémülethez való viszonyulásunkat. Azt például, hogy milyen az, amikor száguld velünk lefelé a hullámvasút. Borzongat, de kacagunk, mert tudjuk, hogy ez csak játék. Mégis van, vagy lehet egy pillanat, amikor az arcunkra fagy a mosoly, megijedünk, mi van, ha tényleg a földbe csapódunk. Aztán jön a megkönnyebbülés, nem történt semmi, élünk tovább. A darab során Hankiss gondolataira utaló mondatok is elhangzanak a halálba segítő életvezetési tanácsok mellett.

- Hogyan viszonyulsz a halálhoz?

- Én? Elég rosszul.

- Az utóbbi években hanyagoltad a drámaírást a prózaírás javára. Három sikeres regény után visszatérsz a színpadi műfajhoz?

- A Halál Hotel mellett további két ősbemutatóm lesz a következő évadban. Nyíregyházán az Idősutazás, Szegeden a Szimpla szerda. Előbbi egy időutazásos komédia, utóbbi egy szerintem erősen stilizált megvalósítást igénylő válástörténet. Az Idősutazást Hargitai Iván rendezi, a Szimpla szerdát Tóth Miklós.

- Olyan drámaíró hírében állsz, aki nem jár a rendezők, a színészek nyakára. Hogyan viseled, ha a próbafolyamat során változtatnak a szövegen?

- Nem fogok Nyíregyházán és Szegeden se zavarogni a próbákon, bízom a rendezőkben. Egyébként nem ismerek írót, aki szereti, ha változtatnak a szövegein. A rendezésbe ugyanakkor soha nem szólok bele, ahogy a szereposztásba se. Az már nem az én felelősségem, az enyém véget ér a szöveg elkészítésével. Az előadás pedig egész egyszerűen a darab utóélete. Bizonyos értelemben persze nyilván a lényege, hiszen mégiscsak a bemutatás a végső cél.

- Más írói pozíciót jelent prózát és drámát írni? Hogyan hatnak vissza egymásra?

- Alapvetően nem a "pozíció", inkább a munkamódszer más. De ez természetes: a műnem, a műfaj mellett a terjedelem is megszabja az írás elkészülésének módját. Valahol mélyen biztos minden összefügg bennem, de más a hangom, a nyelvem a különböző műfajokban. Például másfajta humor működteti, a prózámban ironikusabb, érzelmesebb az, ami a dialógusokban pattogósabb, élesebb. Furcsa utazás az írói állapot, a rengeteg tudatos dolog mellett egyfajta félig öntudatlan utazás is. Ez különösen a prózaírásra jellemző, a két legutóbbi regény, a Százezer eperfa és a Lila csík, fehér csík igazi lebegés volt. Utóbbi ráadásul nagyon személyes történet.

- Három legtöbbet játszott darabod a Portugál, a Sóska, sültkrumpli és a Kék, kék, kék. A saját "toplistádat" is ezek vezetik?

- Nincs toplistám, de egyébként nem feltétlenül az áll az ember szívéhez a legközelebb, amit sokat játszanak. A mai magyar kiszámíthatatlanságról, kommunikációképtelenségről, elveszettségről sokkal inkább szól például a Baleset című darabom, mint az említettek, jó pár éve Simon Balázs megrendezte már, de azóta nem került színpadra. Kifejezetten szeretem a Június című darabomat is, azt Győrben mutatták be az elmúlt évadban, vagy a 4x100-at, amelyet ugyanott fognak jövőre. Örülök, ha bármelyik drámámat előveszik, megtiszteltetésnek veszem.

- A hazai színháztörténet rekordjai közé tartozik a Portugál a Katonában. De Miskolcon, Szegeden és Győrben is helyi csúcsokat döntögettek az előadásszámok. Nem fordult meg a fejedben, hogy utánajárj annak, mi történt Masnival, Becével, Csipesszel és a többiekkel?

- Időnként felmerül, miért nem írom meg a folytatást. Azért, mert annyira nem érdekel, és nincs is már sok közöm az eredeti történethez. Ez egy tizennyolc éves darab. Tavaly a katonás előadást megörökítő DVD bemutatóján is felmerült, ki él még egyáltalán a szereplők közül, kivel mi történhetett. Ilyenkor pár percig hajlamos vagyok én is úgy gondolkodni, mintha a figurák élő emberek lennének.

- A karakter- vagy figurales létező jelenség az írói munkádhoz?

- Látott, észrevett motívumok, elemek nyilvánvalóan bekerülnek az írásokba, konkrét karakterek viszont ritkábban. Ha hosszabb ideig tart egy mű elkészülése - ilyenek például a regények -, akkor hajlamos vagyok szivacsként működni, sok minden beépül az engem éppen körülvevő környezetből.

- Évről-évre, tapasztalatról-tapasztalatra abszurdabban látod a világot?

- Inkább egyre szomorúbbnak. Sokszor nem nagyon értem, mi történik körülöttünk, miért megyünk visszafelé. Másfelől új távlatok is nyílnak, ami nem mindig jó. Úgy gondolom, most már minden elképzelhető. És minden teljesen kiszámíthatatlan.




Ezeken az oldalakon nincsenek saját írások. Az itt megjelenő cikkek az internetről és más forrásokból összegyűlő anyagok. A forrást a bejegyzések végén lehet megtalálni.












Képek

Men of the Docks