Kedves Közönségünk!

2020. március 12-i kezdettel bizonytalan időre bezártak a magyarországi színházak.
A folytatásról még semmi nem tudható.

Hírül adjuk majd, ha újra mozgásba lendül valami. Reméljük, hogy ez csak pár hét - de tényleg nem lehet tudni. Hónapokig is tarthat.

Mi, a KEKSZ Bt körül tevékenykedő művészek valamennyien szabadúszók vagyunk, nincs semmi ráhatásunk arra, hogy melyik színház milyen döntéseket hoz az érintett előadásokkal kapcsolatban - végleg törli, később megtartja, vagy mással pótolja őket.

Annyi bizonyos, hogy amíg nem játszunk, addig nekünk, akik ezen a területen dolgozunk - semmilyen bevételünk nincs. Nem nyavalyogni szeretnénk, és tudjuk, hogy van nálunk rosszabbul járó polgártársunk is, mégis hirtelen, mindössze néhány óra alatt kikerültünk a hidegre, ezredmagunkkal, színészekkel, énekesekkel, zenészekkel, háttérdolgozókkal együtt.

Arra kérjük nézőinket, hogy (hacsak nem szájuktól vonják el a falatot) ne váltsák vissza az elmaradt előadások jegyeit, amíg a vészhelyzet tart, és az esetleges pótlások időpontjairól nem lehet tudni semmit.

Megértésüket köszönjük, vigyázzanak magukra és főleg egymásra.





Színházpedagógiai program a Magyar Színházban

Elindul a KiBelátó komplex színházpedagógiai program a Magyar Színházban, amelynek keretében az érdeklődők beavató és feldolgozó foglalkozásokon is részt vehetnek.

A Magyar Színház profilváltáson ment keresztül, az előző évadtól kezdve mint ifjúsági és családi színház működik. Ennek a változtatásnak a következő eleme az idei évadban beinduló KiBelátó komplex színházpedagógiai program, amelynek kulcsszavai a kíváncsiság, a felfedezés, a kísérlet és a párbeszéd - áll a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, céljuk, hogy a Magyar Színház az iskolák, a tanárok és a diákság partnerévé váljon. Az érdeklődők a beavató foglalkozásokon keresztül megismerhetik a különböző színházi nyelveket és formákat, a feldolgozó foglalkozások fókuszában pedig az előadások által felkínált, megvitatásra váró témák állnak.

Kámán Orsolya és Márton Gábor Csaba színész-drámajátékvezető a Közellenség és a Rómeó és Júlia című előadás bemutatójához kapcsolódva hosszabb távon működik együtt egy-egy osztállyal a Sokszemközt Program keretében. A program résztvevői már a próbafolyamat megkezdése előtt foglalkozni kezdenek az előadás témájával, a próbák alatt többször találkoznak az alkotókkal, együtt gondolkodhatnak velük, így az együttműködésben résztvevő osztály ötletei, gondolatai, véleménye nyomot hagy a készülő előadáson. A Sokszemközt Programra a színház várja a középiskolák jelentkezését. A programról és az előadásokról további információk a www.magyarszinhaz.hu-n, valamint a KiBelátó program Facebook-oldalán találhatók.

Megosztás: