Tekintete kiszáll testéből

SELMECZI BEA 

 Hogyan pereg le az élet szemünk előtt a halál pillanatában? Mi van, ha ekkor ébredünk rá, hogy még nem végeztük el, amiért születtünk? Ha nem dolgoztuk fel, ami történt, és nem bocsátottunk meg az ellenünk vétkezőknek? És mi van akkor, ha mégse kapunk esélyt a befejezésre? A Bárka Színház először mutatta be Magyarországon az ír Michael West Szabad­esés című darabját. A történet valós ideje rövid, egy kórteremben játszódik a főhős szélütésének idején, ám a fejében kavargó gondolatok, emlékek és víziók kitágítják azt. Az emlékek egymásba olvadnak, mindegy, hogy az észlelt esemény csak tegnap játszódott az otthoni kanapén vagy a gyerekkorban történt, az iskolában, amikor a pap megtalálta kabátzsebében a pornográf fényképet, esetleg egy esős napon nyaralás közben. Az asszociációk látszólag távoli viszonyban állnak egymással, de jobban megfigyelve az író, valamint Göttinger Pál rendező is érthető logika mentén fűzi fel őket. Amikor az asszociációs lánc logikája megszakad, Göttinger papírra írt évszámokkal pótolja az érthetőséget, de ezek valójában feleslegesek, hiszen az adott jelenet magyarázza a kapcsolódást. Nem véletlen, hogy Gerryt, a főhőst pontosan és letisztultan alakító Kálid Artúron kívül mindegyik színész több szerepet játszik, mert fejében összemosódnak a karakterek, így Denis, a komisz mostohatestvér (Kardos Róbert) alakítja az életéről döntő orvost is, a szigorú és szeretetlen mostohaapa (Ilyés Róbert) pedig a Nagy Gombaölőt, akit a tudatalattija teremt meg félelmeiből, és aki végül halálpapként elszólítja őt. Feleségében (Varga Anikó) Gerry egész életében elveszett húgát keresi, akit kiskorában magára hagyott, ezért bocsátja meg neki kiüresedett életüket és magányát. Szoták Andrea Milly nénije, valamikori mostohaanyja az egyetlen szerethető figura a környezetében, aki hozzá hasonlóan a szeretetért harcol, de hiába, vágya örökre kielégítetlen marad, ahogy Denis szeretőjéé is, akit szintén ő alakít. A színészek nehéz helyzetben vannak, hiszen ki-be kell járkálniuk a szerepekből, de többnyire azonnal képesek alteregóik bőrébe belebújni. A szerepváltásokat a folyamatos kézi kamerázás külön hangsúlyozza, és ezzel talán meg is könnyíti. A színházi előadásokban alkalmazott vetítés általában közhelyes megoldásokkal operál, de itt érdekes pluszt ad a játékhoz, mert a főhős nézőpontját képviseli. Egyszerre belső világának kivetülése, a kinti események tükre és az arra adott reakcióinak gyűjteménye. Gerry tekintete/lelke néha kiszáll testéből, ilyenkor kívülről tekint saját magára is a kamera segítségével, amit fia tart a kezében. Úgy tűnik, Becsey Kristófot utolérte az operatőrök végzete: annyi színházi felvételt készített, míg végül belerendezték egy darabba. Az előadás a színház határait feszegeti, de megtalálja a megfelelő arányokat, és Thália a tizedik múzsával, a filmmel tökéletes szimbiózist alkot.

FACEBOOK TWITTER TUMBLR PINTEREST

Browse Categories