Oravecz Dénes a Telefondoktorról

Mit csináljon az ember, ha bezárta magát az irodájába, miközben nagyon is oda kéne érnie valahova? Hát: mindent megtesz azért, hogy megússza – mind a kínos beismerést, mind pedig a még kínosabb következményeket. Békés Dénes (Göttinger Pál), a Telefondoktor főhőse pont így tesz, csakhogy mialatt ő az egyre bonyolódó szálakat igyekszik elsimítani, a külvilág eseményei – munkálkodása ellenére, vagy tán épp annak hatására – önálló életre kelnek, és többé nincs visszaút…

Békés Dénes nőgyógyász, másodállásban pedig kétgyermekes családapa. Betegein kívül erőszakos, egészség- és rendmániás feleségével és szélsőjobbos műsorokon élő anyjával is meg kell küzdenie nap mint nap, általában eredménytelenül. Két kislánya Waldorf- óvodába jár (természetesen anyjuk hatására), értük kellene elmennie az ominózus napon is, de – mint kiderül, nem először – beletörik a zárba a kulcs, és nem tud kijutni. Hősünk persze tudja, hogy ezzel a kifogással nem mentheti fel magát még egyszer, úgyhogy elkezd hazudni – már ha addig egyáltalán igazat mondott. A dolgok azonban nem a tervek szerint alakulnak: a kiszabadítására indult lakatost baleset éri, a gyerekek elhozásával megbízott haver az igencsak hisztérikus barátnőjét küldi el maga helyett az óvodába, egy páciensnek pedig épp ekkor indul be a szülése… A szálak addig csavarodnak és gabalyodnak, míg végül nincs mese: be kell vallani mindent, még ha azzal fel is borul hősünk eddig oly gondosan egyben tartott élete. Bár, mint kiderül, nem csak neki kell magyarázkodnia…

Az alapsztori tehát kellően ígéretes, de lássuk be, egy monodrámát (pontosabban mono-bohózatot), ahol az egész külvilágot egyetlen színésznek kell „megelevenítenie”, nem könnyű fordulatosnak, szellemesnek és könnyednek megtartani hosszú távon. És épp ez a Telefondoktor nagy erénye: egy pillanatra sem engedi el a nézőt, hihetetlen jó ritmusa van, és a közönség sokszor majdnem lefordul a székről nevettében. Előadás közben teljesen meg lehet feledkezni arról, hogy a fő- (és egyben egyedüli) szereplő valójában három (sőt, négy) süket telefonba beszél, reakciói teljesen spontánnak, véletlenszerűnek hatnak – és pont ebből látszik, mennyire ki van találva az egész, mennyire feszes és pontos koreográfiát követ a darab. És, ami a legfontosabb: a dialógusokon nem érződik az író azon szándéka, hogy mindig megmagyarázza, épp miről folyik a diskurzus (mert hiszen csak a párbeszéd egyik felét halljuk), mégis teljesen követhető. Egy szó mint száz: nem erőltetett.

A Békés Dénes karakterével (és helyzetével) való azonosulás nem igényel különösebb erőfeszítést: teljesen átlagos ember, aki a konfliktuskerülésben hatalmas gyakorlattal rendelkezik, viszont, ellensúlyozásképpen, jó adag (ön)iróniával van megverve - igaz, ez utóbbi tulajdonság kevésbé magától értetődő. A történet előrehaladtával azonban egyre kevésbé lehet ’békésnek’ nevezni (egy ponton bele is üvölti a folyton csörgő telefonok valamelyikébe: „Halló, Békés!”), míg a végére, amikor már úgyis leszakadt az ég, teljes átszellemültségben oszt ki mindenkit, és eszébe sem jut megválogatni a szavait, sőt.

Szabó Borbála darabját Orosz Dénes filmrendező (Poligamy) vitte színpadra, és a Manna Produkció támogatásával mutatták be a Bárka kávézójában, május 7-én. A helyszínválasztás mindenképpen szerencsés, mert, bár így csak kevés néző fér el a kis helyiségben, az egész előadás valahogy sokkal „közelibbnek” tűnik. Az egyébként rendezői minőségben tevékenykedő Göttinger Pál nagyszerűen hozza a szorult helyzetbe került nőgyógyászt, minden a helyén van, a telefonok csengőhangjai kellően idegesítőek, úgyhogy csak remélni lehet, hogy még hosszú ideig műsoron marad ez a rendhagyó produkció.

Szöveg: Oravecz Dénes

Megosztás: