Erős évadot ígér a Bárka

by - 10:37:00

Tizenharmadik évadát kezdi meg szeptemberben a Bárka Színház. Lesz egyebek között Márai-, Nádas-, Esterházy-bemutató.

Márai Sándor legtermékenyebb írói korszaka 1930 és 1942 közé tehető. 1930-ban Dormándi Lászlóval közösen szerkesztette az 1914-1930 című képeskönyvet, mely több országban is megjelent. Szintén ebben az évben adta ki Zendülők című művét, amely a kor kamaszainak világát, a háború utáni lelkiállapotot és világszemléletet mutatja be. A Bárka szeptember 25-én tűzi műsorra a Vidovszky György rendezte változatot.

Nádas Péter Találkozás című drámáját Gergye Krisztián állítja színpadra a Stúdióban. Az ötvenes éveket felidéző többszörös szenvedéstörténet premierje október 9-én lesz. Két hétre rá Anger Zsolt mutatja be a Christian Lollike jegyezte és Lars von Trier által 2003-ban celluloidra rögzített Dogville-t. A történet színtere a címadó Dogville, egy kis bányászfalu a '30-as évek Amerikájában. Lakói szegény emigránsok, jó és becsületes polgárok, akik szeretik városukat. Ebbe a világtól elzárt közösségbe érkezik üldözői elől menekülve Grace. A fiatal, csinos nőt a falu lakói egy tanácskozást követően befogadják, és úgy döntenek, menedéket nyújtanak neki az őt üldöző gengszterek elől. Cserébe Grace mindenben a segítségükre van. Ami azonban kezdetben szívességeknek indul, később kényszerré, valóságos terrorrá válik.

December 18-án jön Esterházy Péter: Harminchárom változat Haydn-koponyára című mai revüjének ősbemutatója, rendező: Göttinger Pál, zenei vezető: Dinyés Dániel. 2010. február 19-én Tim Carroll rendezi Howard Barker Győzelem című művét, majd Bocsárdi László Nem tudni, hogyan című Luigi Pirandello-feldolgozása (április 23.) következik. Pár napra rá, április 30-tól látható Jon Fosse Őszi álom című művéből Szabó Máté rendezése.

Műsoron marad a Koldusopera (rendezte: Alföldi Róbert), a Sirály (rendezte: Szász János), a Piaf Piaf (rendezte: Jorma Uotinen), az Istentelen ifjúság (rendezte: Vidovszky György), a Stúdióban pedig tovább játsszák: az Iskola a határon című Ottlik-művet (rendezte: Vidovszky György) a Tengerent (rendezte: Göttinger Pál), a De Sade pennáját (rendezte: Szabó Máté), a Mulatságot (rendezte: Bérczes László), a Vasárnap nem temetünk (rendezte: Mezei Kinga) című Hrabal-műből készült produkciót és Ladányi Andrea és Borlai Gergely BL-jére is beülhetünk.

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed