Kórusimprovizáció - a Halastó kúrus honlapjáról

by - 13:35:00

Kórusimprovizáció

A kórusimprovizáció

A kórusimprovizáció fogalmával először néhány évvel ezelőtt találkozott kórusunk pár tagja (amely kórus ekkor még nem létezett), éspedig Gunnar Eriksson svéd karnagy kurzusán. Ő fejlesztette ki ezt a műfajt, legalábbis abban a formában, ahogy mi gyakoroljuk: együtt rögtönzünk – persze karnagyi irányítás alatt - korábban már elsajátított dallamokra. Ahogy a hangszeres rögtönzésnél, itt is a dallamokkal való tetszőleges és végtelen számú játék, azok összekapcsolása adja az improvizáció lényegét.

Bevezető

„Szerencsés esetben a kórusimprovizáció olyan érzést kelt az emberben, mintha egy tükrökkel teli szobába lépett volna be. Érezni a súlytalanságot és az időszakos bizonytalanságot, ahol a zene szabadon és organikusan növekszik mindenféle előre eltervezett siker nélkül.”

Ez az idézet Gunnar Eriksson svéd karnagytól származik, akinek kurzusára teljesen véletlenül estünk be Linzben, az I. Kórusolimpián. Akkor mi ugyanolyan kerek szemekkel, tátott szájjal figyeltük a mestert, mint amennyire értetlenül a később az épp megalakulás alatt levő Halastó kórus tagjai álltak az első improvizációs kísérletek előtt. Aztán megszoktuk, felbátorodtunk és ráéreztünk. A zenei rögtönzés annál nehezebbé válik, minél több résztvevőnek kell létrehoznia az együtthangzást. A kórusimprovizáció esetében pár ember mindig kezében tartja az irányítást, a kórust mint hangszert alkalmazza, de bármikor szabadjára ereszthet egy-egy szóló énekest.

Erikssontól származik az a mondás is, hogy az improvizációban nem lehet hibázni. A ’hiba’ a hangzás részévé válik, inkább variációként lehet felfogni. Jelenleg ez a műfaj viszonylag ismeretlen Magyarországon. Saját magunkon kísérletezve szeretnénk minél jobban megismerni és továbbfejleszteni a közös zenei improvizáció adta lehetőségeket, és mindezek eredményét megszerettetni a még beavatatlan közönséggel.

Eddigi legnagyobb felfedezésünk, amire a munka során jöttünk rá, hogy ennek a műfajnak mérhetetlenül nagy közösségformáló, sőt mondhatnánk, terápia-jellegű hatása van. Mindez párosítva a zenei élménnyel, úgy gondoljuk, a kórusimprovizáció egy olyan út számunkra, amely valóban jó irányba tereli a Halastót mint kórust és mint közösséget.

A kórusimprovizáció, ez a sajátos előadási - és egyben készségfejlesztő – műfaj Magyarországon még nem igazán terjedt el. Néhány évvel ezelőtt azonban Gunnar Eriksson hazánkba is ellátogatott, és egy négynapos kurzus keretein belül felvillantotta a jelenlévő kórus mind amatőr, mind zenész-hallgató tagjai előtt a kórusimprovizáció lehetőségeit. A négynapos „workshop” végén pedig a kórus és a karnagy munkájának eredménye bemutatásra került.

Érdekes gondolat, hogy a nyelvészek – legfőképp a szociolingvisztika területén – az emberi kommunikációt is egyfajta improvizációnak nevezik, hiszen a beszélgetés résztvevői folyamatosan az aktuális szituációnak, az előttük elhangzott megszólalásnak, saját lelki állapotuknak megfelelően reagálnak. Ezen körülmények variációinak száma végtelen, ezért a kommunikáció sohasem előre eltervezett, hanem függ az adott pillanattól. Minél több a résztvevő – és ezt most már érthetjük zenei értelemben is –, annál nehezebb az összhang megtalálása és fenntartása. Míg egy hangszeres szólista egyedül határok nélkül improvizálhat, addig két játékos esetében már oda kell a zenészeknek figyelniük egymásra, és egy egész zenekar esetében az eredmény nagy valószínűséggel kaotikus lesz. Ezek azok a körülmények, melyek a karmester jelenlétét is szükségessé teszik egy nagyobb együttes előadásánál.

Módszertani alapvetések

A kórus mint hangszer

A fentiek alapján tehát nyilvánvalóvá válik, hogy a kórusimprovizáció szabályozott keretek között zajlik, a szabályokat pedig a karnagy diktálja. A karnagy és a kórus szerepét ebben a helyzetben egy zongorista és a hangszere közötti viszonyhoz hasonlíthatjuk. A kórusnak van egy létező repertoárja, amely rövid, egyszerű, nagyrészt egyszólamú dallamokból áll. Kiválóan illenek a dallamgyűjteménybe a gregoriándallamok, kánonok, magyar és más népek népdalai, gyermekdalok, nagyobb művekből kiragadott dallamfoszlányok és még sok egyéb. A karnagy feladata e dallamok variált megszólaltatása és összekapcsolása – egyszóval a végtelen sok lehetőséggel való játék – úgy, ahogy egy zongorista játszik a rendelkezésére álló billentyűk hangjaival egy improvizatív előadás során.

Az első lépcsőfok, melyet a karnagynak el kell érnie, hogy a kórustagok megtanuljanak egymástól függetlenül, adott jelre énekelni. Ehhez célszerű egy nagy kört alkotni, melynek belső ívén a karnagy végighaladhat és az énekeseket csoportokba rendezve, megszólaltathat „rajtuk” bizonyos hangokat, akkordokat, illetve az ismert dallamfoszlányokat – ám azokat is mindig más és más módon. Tehát, a kórusimprovizáció legelső nehézsége a hatásos kommunikáció a kórustagok és a karnagy között. Mivel az előadás során folyamatosan szól valamilyen zenei anyag (melyet a karnagy korábban indított el), a karnagynak beszéd nélkül, valamely jelrendszerrel, gesztikulációval kell rövid időn belül csoportba rendeznie az embereket és a hang vagy dallam megadásával jelezni az anyag tempóját és karakterét.

A tempó, a karakter és a dinamika kérdése – illetve azok jelzése – külön figyelmet igényel a kórusimprovizációban. Bár komponált és kottából olvasott zene esetében is elengedhetetlen a karnagyi kifejezőerő, az improvizáció esetében mindhárom zenei tényező további variációs lehetőségeket rejt magában. Így bár az énekesek elsajátították az alapdallamokat egy adott tempóban, karakterrel és dinamikával, az improvizáció során számukra is ismeretlen módon kell majd őket megszólaltatni. Sőt mi több, a fent említett faktorok segítségével kontrasztokat és színeket lehet előidézni ugyanazon zenei anyagban, akár egymással párhuzamosan is. Mivel a kórustagoknak nincs más kiindulópontjuk az általuk ismert dallamokon és a karnagy spontán utasításain kívül – ezzel szemben komponált zene esetében a kórus rendelkezésére áll tájékoztató jelleggel a kottaanyag és a próbákon elhangzott, állandó karnagyi kérések –, az improvizációs karvezetőnek igen precízen és érthetően kell kommunikálnia az énekesekkel.

Az életre kelt zongora

A kórusimprovizáció azonban nem minden esetben egyenlő a karnagy vagy karnagyok egyéni játékával a kóruson mint hangszeren. További fokozatot jelent az a fajta éneklés, amikor a karnagyokon kívül néhány kórustag is beszáll a kreatív és aktív rögtönzésbe. Ez olyan módon valósulhat meg, hogy a (fő)karnagy kijelöl bizonyos csoportokat és az azok élén álló vezénylők saját belátásuk szerint – odafigyelve a többi csoport szimultán zenei megszólalásaira – irányítják saját énekeseiket. A jelrendszer, mint mindig, itt is kiemelkedő szerepet kap, hiszen a zenészeknek most már egy több szintes szerkezetben kell megérteniük egymást. Végezetül, ebben a műfajban lehetőség nyílik az egyéni improvizációra is. Az egyik alapjáték, amely már egyéni kreativitást igényel, úgy zajlik, hogy a kórustagok körbeállva folyamatosan továbbítanak egy hangot, pár hangból álló dallamot, szövegrészt vagy ritmust a mellettük állónak, mely zenei anyagot mindig egy bizonyos személy indít el a körön belül. Az „üzenet” továbbítása során az énekesek szabadon változtathatnak az egyszerű zenei anyagon. Erre a játékra az egyik legjobb és legizgalmasabb példa a hangszín megváltoztatása, hiszen az is egy variációs lehetőséget hordoz magában (mint ahogy azt már minimalista zeneszerzők korábban felfedezték), de lehet a tempón, dinamikán, karakteren, ritmikán is módosítani.

Az egyéni kórusimprovizáció csúcsa pedig azok a helyzetek, amikor egy adott harmónia fölé, például háromszólamú kánonra vagy egy Bach-korálra, az énekesek szabadon hajlítgathatják saját szólamuknak dallamvonalát. A tapasztalat azt mutatja, hogy mindig maradnak páran – talán a félénkebbek –, akik megtartják az eredeti dallamot, így a harmóniai váz sohasem tűnik el teljes egészében, legfeljebb beleolvad a díszítésekbe, és azon énekesekből is kevés van – talán a kalandvágyóbb é szakértőbb zenészek lehetnek azok –, akik túlságosan elragaszkodnak az eredeti hangnemtől és ritmikától. Az eredmény egy végtelenül színes és kimeríthetetlen zenei összhangzás, mondhatnánk egy tiszavirág-életű, megismételhetetlen élmény a fülnek és a léleknek.

Kórusimpró amatőrökkel

Gunnar Eriksson azon a bizonyos linzi első találkozáson úgy kezdte, hogy mindenféle bevezetés nélkül körbeállította az ott összegyűlt kórustagokat, ő maga pedig a kör belső ívén haladva különböző hangokat adott meg egyenként az énekeseknek. A zsongásszerű hangzásból lassanként építette fel a kurzus anyagát: míg a kórus többsége a korábban megadott hangot tartotta, a karnagy úr maga köré gyűjtött pár embert és hallás után tanította meg az újabb és újabb dallamfoszlányokat. Természetesen mindig más csoportokkal foglalkozott, és a dallamokat magukon belül és egymással is variálta. Több mint egy órán keresztül zengett a szűnni nem akaró színes hangzás, ahogy újabb és újabb dallamokkal ismerkedtünk meg, és ahogy tágra nyílt szemekkel, kíváncsian vártuk a számunkra ismeretlen zenei fordulatokat.

Ahogy közeledett az első próba vége, a karnagy odasétált egy litván leánykar pár tagjához, akik szintén belecsöppentek a kurzusba, és mivel mi továbbra is a megadott dallamokat zsongtuk a háttérben, csak annyit láttunk, hogy valamiről röviden tárgyalnak, majd a lányok arca felragyog, és közös énekbe kezdenek. Az ének továbbterjedt, ahogy a többi litván leány is becsatlakozott (mint később kiderült, egy litván népdalt énekeltek), minket pedig Eriksson sorra kiintett, hogy a legvégén – a hosszas többszólamúságot követően – egyetlenegy szál dallam lebegjen, majd elhaljon a levegőben.

A linzi felejthetetlen élményem és az a tény, hogy Magyarországon nem találtam további lehetőséget a kórusimprovizáció műfajának megismerésére, győzött meg arról, hogy saját amatőr kórusaimban is kipróbáljam az Eriksson-féle játékokat és zenei ötleteket. Eleinte a beéneklés részeként építettük be a próbákba, ám a gyakorlat igen hamar kinőtte magát. A kórusimpró funkcióját tekintve már rég nem az, mint aminek indult: a próbák és a koncertek szerves részévé vált. A Fringe fesztiválon, 2006 tavaszán történt meg először, hogy egy egész koncertnyi kórusimprovizációs előadásra vetemedtünk, és azóta több „imprókoncertet” is adtunk. Az alábbiakban szeretném felvázolni a kórusimprovizáció amatőr kórusokban való alkalmazásának előnyeit.

A kórusimprovizáció legkiemelkedőbb és legfontosabb jótékony hatása az énekesek ellazítása. Tekintve, hogy amatőr kórusokban nagyrészt olyan emberek énekelnek, akik nem tanulnak egyéni hangképzést, gyakran felmerül a probléma, hogy az énekesek helytelenül használják hangjukat, ez pedig kihatással van a hangminőségre és az intonációra. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy egyedi probléma, hiszen a ’képzettebb’ éneklés tulajdonképpen fiziológiailag egy természetellenes izommunkát igényel. Nem véletlen, hogy az amatőr énekes a hangosabb és kifejezőbb éneklés érdekében gyakran megfeszíti torkát ahelyett, hogy testizmait és arcüregeit kihasználná. Az improvizációs gyakorlatok során eleve körbeállnak a kórustagok – azaz aktív éneklési pozíciót vesznek fel –, így egyrészt nagyobb valószínűséggel fognak egész testtel énekelni, másrészt sem a kotta, sem a szék nem akadályozza őket a szabad mozgásban. Az éneklés közbeni lépegetés, táncolgatás, a végtagok mozgatása, tapsolás és egyéb mozgások – persze rövid szoktatási idő elteltével – mérhetetlenül ellazítják a kórustagokat és ennek eredménye tisztán hallatszik az éneklés minőségén is.

A másik pozitív pszichológiai hatása a kórusimprovizációnak az, hogy mivel a kórustagok már jól ismerik és teljes mértékben magukénak tudhatják a felhasznált dallamokat, nincs bennük az a fajta feszültség, amely időnként a kottából való próbáknál (főleg a darabtanulás kezdeti fázisaiban) érzékelhető rajtuk. Véleményem szerint ez a jelenség nem csak amatőröknél fordul elő: saját magamon is tapasztalom, hogy amikor arra figyelek, hogy a kottához hűen és megfelelő hangképzéssel előadjak valamit, a koncentráció feszültséggé alakul; ezzel szemben egy alkalommal csak úgy mellékesen eldúdoltam egy dallamot hangképzés tanáromnak, hogy tudja, melyik darabról beszélek, és ő azt kérdezte: „Kérem, maga miért nem így énekel, amikor darabot tanulunk?” Talán hívhatjuk ezt ’fürdőszoba-effektusnak’: a teljesen ellazult és felszabadult állapotban lévő éneklés. Röviden összefoglalva, a kórusimprovizáció megteremti azt a közeget, ahol ez a fajta állapot létrejöhet.

További előnye az improvizációnak kifejezetten amatőr kórusok tekintetében, hogy bátorságra és függetlenségre ösztönzi az énekeseket. Egyrészt a kórustagok tetszőlegesen állnak be a körbe, így elvész az a biztonságérzet, melyet saját szólambeli társaik mellett éreznek, amikor a szokásos felállásban, kottából tanulnak egy zenei anyagot. Ráadásul, a kórusimprovizáció számtalan olyan gyakorlatot tartalmaz, amely valamilyen módon egyéni rögtönzést igényel, legyen az tempó-, karakter- vagy hangbéli különbség. Az énekeseknek vállalniuk kell a felelősséget saját hangjukért és azért, amit énekelnek. Ugyanakkor nem áll fenn az a veszély, hogy ettől a helyzettől megijednének vagy elrettennének, ugyanis, mint az fentebb is elhangzott (eredetileg Eriksson karnagy úr egyik mellékes mondata volt, melyet beszélgetéseink során csíptem el), „az improvizációban nem lehet hibázni”. Ha a kórustagok elsajátítják ezt a nézetet és képesek a gyakorlatok alatt rugalmasan figyelemmel követni az utasításokat, akkor félelem nélkül veszik ki majd részüket a csodálatos élményből.

Az improvizatív tevékenység következő – kifejezetten zenei – hatása a kórusra a figyelem és hallás fejlesztése. Ez két tényezőből ered. Egyrészt a már korábban említett szabadságból, miszerint az énekes nincs kottához kötve, és ezért nem fenyegeti az a veszély, hogy csupán saját szólamának horizontális útját követné (mely veszély sajnos professzionális kórusoknál is időnként előtör). Másrészt a gyakorlatok során gyakori a motívumok folyamatos repetálása, illetve egy-egy hang hosszan tartó éneklése, így a kórustagok közben megfigyelhetik a többi szólam változását, saját szólamuk viszonyát a többiekhez képest, valamint a nagy egész összhangzását. Egy általam nagyra becsült karmester egyszer azt mondta, hogy véleménye szerint a legszebb dallam az egy hangon ismétlődő dallamvonal (gyakori jelenség az alt szólamban). Állítását akkor értettem meg, amikor tudatosult bennem, hogy a repetált hang körül viszont folyamatosan változik a környezet és ezért a szó szerint ’egyhangú’ dallam szépsége szilárdságában rejlik, mely újabb és újabb szerepet kap a többi szólam között. Az improvizáció során külön foglalkozni szoktunk azzal, hogy az egyének saját dallamukon kívül meghallják az együtthangzást is, ezért időnként a tagok kiscsoportokban, egymást váltva a kör közepére állnak és ’fülelnek’.

Végezetül nem elhanyagolható tényező az a közösségre gyakorolt jótékony hatás, melyet a kórusimprovizáció kapcsán eddig tapasztaltam. Mindaz a sok zenei és pszichológiai előny, melyek a fentiekben megemlítésre kerültek – a szabadság, az ellazulás, a figyelem, a bátorság, a kreativitás, az egyéniség és az összhang – hozzájárulnak a kórustagok között lévő őszintébb és mélyebb kapcsolatok kialakulásához, mind közösségi, mind egyéni szinten.

Egy amatőr kórus életében a kórusimprovizáció természetesen nem helyettesíti a kórusirodalom sok színes darabját, melyből a kórus folyamatosan fejlődő repertoárja áll. Ellenkezőleg: ez a fajta tevékenység egy kiegészítést, egyfajta segítséget jelent a komponált művek megtanulásához és tökéletesítéséhez, továbbá hozzájárul az énekesek zenei képességeinek, sőt, emberi tulajdonságainak fejlesztéséhez. A többlet, melyet véleményem szerint a kórusimprovizáció nyújt egy amatőr kórus számára, egy sajátos hasonlattal ragadható meg. Az angol nyelvben ’olvasztótégelynek’ nevezik Amerikát és ’keverőtálnak” Kanadát. Valami ilyesmi lehet a különbség, ha egy kórust, ahol mindenki aláveti magát a komponált hangoknak, a karnagy utasításainak és a kórus egységének, akár önmaga feladásával is, összevetünk egy olyan énekegyüttessel, ahol az egyének különbözőségéből születik meg az egység.

/halasdóri/

You May Also Like

0 Comments

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed