Egy újságcikk - egy nap - 3 bemutató

Március 27-én, a Színház Világnapján már XIII. alkalommal rendezték meg a Magyar Drámaíró Versenyt. Jó pár éve már a Budapesti Kamaraszínház ad otthont ennek, a színház számos dolgozóját is egész napos sürgés-forgásra késztető rendezvénynek.

Dráma
Március 26-án este, a Tivoli előcsarnokában három vállalkozó szellemű író: Szalay Kriszta, Béres Attila és Kiss József számára a Budapesti 7 Nap friss hírei közül sorsoltak ki egyet. Ez a cikk a 80 éves Joe Murányi klarinétművészről szólt, aki ma is aktív. Ingázik New York és Oslo között. Valamint itthon is játszik, többek között a Benkó Dixieland Banddel. Tagja volt Louis Armstrong zenekarának is. Ebben a témában kellett az íróknak másnap reggelre egy közel 20 oldalas, egyfelvonásos színdarabot alkotniuk. Feltétel volt még, hogy mindegyikben három női és három férfi szereplő legyen.

A munka 27-én délelőtt 10.30-kor kezdődött el a Tivoliban. A három rendezőnek este 7-re színpadra kellett állítania az éjjel megírt műveket a színészekkel. A "társulatok" tagjai Andai Györgyi, Tallós Rita, Verebes Linda, Dolmány Attila, Lippai László, Anga Kakszi István; Schubert Éva, Rák Kati, Juhász Réka, Ifj. Jászai László, Bank Tamás, Kovács Ferenc; Tímár Éva, Mérai Kata, Gilicze Márta, Vallai Péter, Jánosi Dávid, Felhőfi-Kiss László.

Akik nélkül nem
Természetesen ehhez szükség volt a színházi kulisszák nélkülözhetetlen dolgozóira is. Kellékesekre, öltöztetőkre, díszítőkre, fodrászra, asszisztensekre, a rendezők "szócsöveire". A kellékeseknek a lehető legrövidebb idő alatt kellett összeszedniük az írók, rendezők által megálmodott az előadáshoz szükséges tárgyakat (kellékeket). A díszletek mögött a kellékesek, a fodrászok és díszítők jelmezekkel és hajsütővel a kezükben rohangáltak, a színpadon pedig megállás nélkül próbáltak a színészek.

Minden rendező, Léner András, Romvári Gergely, Göttinger Pál a legjobbat szerette volna kihozni a rábízott szövegkönyvből. Egyrészt, hogy a nézők kész produkciókat láthassanak - és jól érezzék magukat -, és hogy elnyerjék a zsűri tetszését.

A zsűri értékítélete szerint a legjobb színdarab Béres Attiláé, az Aranytrombita, lett, amit Göttinger Pál rendezett. Legjobb rendezőnek Léner Andrást tartották, aki Szalay Kriszta művét a HalliOhio!-t vitte színre. Ebben játszott a legjobb színésznő, Gilicze Márta. A legjobb férfi színész díját Ifj. Jászai László vitte el, aki a közönségdíjas, Kiss József által írt Poor Butterfly-ban játszott. Ezt az előadást Romvári Gergely rendezte.

Jövőre veletek ugyanitt, ugyanekkor, de nem ugyanezt. Legalábbis ezt ígérik a szervezők...

Kun Csilla (csakjohirek.hu)
Megosztás:
spacer

TÁRGYMUTATÓ

600 kilométer 100 guinness a csemegepultos naplója a gyáva a gyermek és a varázslat a haramiák a hülyéje a kék hajú lány a kéz a kis kéményseprő a köpeny alapítvány a magyar színházakért alba regia szimfonikus zenekar aldi női futógála aNNa anyám éhesnek tűnik aradi kamaraszínház aranytíz archívum arden az elvarázsolt disznó baal babel sound baja balatonboglár balatonfüred balfácánt vacsorára bálna bárka bencs villa bisb bivaly-szuflé bob herceg börtönrádió budaörs budapest improv show budapesti vonósok budoár kiállítás busz-színház caminus castel felice castel felice vizsga centrál cosí fan tutte cupido és a halál cv családi játszmák családi ünnep cseh tamás csíkszerda csoportterápia csukás-díj dankó rádió danubia zenekar debreceni tavaszi fesztivál deszka fesztivál díjak elismerések don juan dráma kortárs színházi találkozó due dunapart dunaújváros egri tavaszi fesztivál egy kiállítás rémei éhség élnek mint a disznók előadásszámok email english erkel erkel színház ernani érzékenyítő fesztivál esztergom europa cantat ezek mennek fellegek fiatal írók fidelio színházi est finito firkin fogság francia sanzonest friss hús furnitur füge gianni schicchi gödöllő gusztinak megjött az esze gyerekstúdió gyilkosok gyógyír északi szélre győr gyulai várszínház hajmeresztő halál hotel halastó hangoló harminchárom változat haydn-koponyára háromszögek hatok csoport hatszín teátrum hazug hetedik alabárdos hetedik mennyország hírek hírszerzők hol hoppart hrabal-vurstli humorfesztivál így tanultam meg vezetni imprójam imprómaraton in medias brass in memoriam cseh tamás interjú jak jászberény jegyek jó kérdés junior príma jurányi kaposvár katona képek kibelátó kicsi szívem kávéba pottyant kisfaludy színházi fesztivál kisvárda kmtg kolozsvár koma komárom kortárs drámafesztivál kórusok éjszakája kőszeg kritika kritikusdíj-átadó kuk kultkikötő kultúrfürdő kurátorok láthatatlan állomás leenane szépe leonardo lev&te limerick-bajnokság líra és epika london love and money love and money vizsga macskadémon madách színház madame poe mágnás miska magyar rádió magyar színház magyar színházi társaság manhattan short manna margó irodalmi fesztivál más olvasnivaló menház színpad merlin mikor mindenütt jó mindenütt nő miskolc mojo momentán monodráma fesztivál most fesztivál mozart-kommandó mozgófénykép mu múzeumok éjszakája művészetek palotája művészetek völgye nagykanizsa naptár nefelé nemzeti filharmonikusok nézőművészeti kft nézőpont színház nofilter nyílt nap nyíregyháza nyolc nő óbudai társaskör operabeavató operaház operajátszóház operamacera operettszínház orlai othello gyulaházán ők ördögkatlan örkény örkény vurstli pájinkás jános pannonhalma papp jános párkák patália pécs pécsi egyetem pesti barokk pesti magyar színiakadémia petőfi irodalmi múzeum placcc pokol portré postart poszt poznan pozsonyi piknik projekter rádió radnóti remény rendezők viadala rév fülöp rögvest russian indie film fesztival shots festival sinaia sly snowman soharóza sokszemközt somló cirqsz song-óra sopron stockholm susotázs szabadesés szeged székely-könyv szemes fesztivál szent imre szentendrei teátrum szép heléna szfe színházak éjszakája színházi törvény szívem szeret szkéné szombathely szöveg szputnyik hajózási társaság táblázat tárgymutató tartalom tatabánya telefondoktor temesvár tengeren tengeren (nyíregyháza) térkép terminál workhouse teszt thália the irish coffee thealter tilos rádió tivoli tóbiás és az angyal trefort színjátszó fesztivál váci dunakanyar színház vágánybenéző van egy határ városmajor vidéki színházak fesztiválja vidor fesztivál vigadó visszaszámláló volt egyszer egy ndk vonalhúzás zalaegerszegi kvártélyház zeneakadémia zichy major zsolnay negyed