Drámaíró verseny a Tivoli Színházban

(MTI) – A Magyar Rádió Zrt. és a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány által rendezett gyorsasági drámaíró versenyen az idén Szalay Kriszta, Kiss József és Béres Attila egyfelvonásosát tekintheti meg a közönség.

A drámaírói versengés ötlete még 1993-ban pattant ki Siposhegyi Péter fejéből, ekkor még csak egyedül és egyetlen ellenféllel vette fel a versenyt: az idővel. A háromfelvonásos mű 7 óra 20 perc alatt született, és 15 színművész adta elő olvasószínház-szerűen. 1997-ben Siposhegyi megalapította a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítványt, amely a versenyeket azóta is szervezi.

A témákat az idén a Budapesti 7 Nap című újság cikkei közül sorsolják március 26-án 18.45-kor, majd a szerzők otthon, saját gépükön készíthetik el a 20-25 oldalas, három férfi és három női színészre írt egyfelvonásosukat, legkésőbb reggel 8-ig. A próbák már délelőtt megkezdődnek, a friss darabokat március 27-én, 19 órától mutatják be.

A darabok rendezője Léner András, Romvári Gergely és Göttinger Pál lesz, a három egyfelvonásost Andai Györgyi, Bank Tamás, Bozsó Péter, Cserna Antal, Dolmány Attila, Gilicze Márta, Jánosi Dávid, ifj. Jászai László, Juhász Réka, Kovács Ferenc, Lippai László, Rák Kati, Schubert Éva, Szabó Margaréta, Tallós Rita, Tímár Éva, Vallai Péter, Verebes Linda színművészek játsszák.

A zsűri tagja Magyar Fruzsina dramaturg, Cs. Tóth János, a Móra Könyvkiadó vezérigazgatója, Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, Dalia László, a Budapesti 7 Nap főszerkesztője és Merza Jenő, az MR1 Kossuth Rádió főszerkesztő-helyettese.